Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)

Előadások–Tanulmányok - Székelyné Kőrösi Ilona: Települési és népesedési változások a XIX. században

A szegedi kirajzásnak több szakaszát lehet megkülönböztetni. Számunkra az 1879 utáni időszak a legizgalmasabb (ez a szegedi „nagyvíz” dátuma), mert ettől kezdve egészen a XX. század első feléig jelentős a szegediek terjeszkedése a halasi, szabadkai, majsai homokon, és északabbra, a tázlári, bócsai hajdani úri birtokokon. A szegedi nagy árvíz után feltűnően nagyszámú szegedi, főként alsótanyai család telepedett le a halasi határ déli részén, főleg a kilencvenes évektől kezdve bankkölcsön segítségével föl- parcellázott birtokokon. Volt a szegediek között pásztor, feles, dohánykertész, bérlő is. A század elején azok az átokházi, csorvai juhászok, gulyások kerültek a halasi földekre, „akiknek a talpa alól elfogyott a szegedi járás utolsó maradéka is.”15Az utolsó szegedi pásztomemzedék megtakarított pénzén az olcsóbb halasi határban vásárolt földet, tanyát épített és gazdálkodásra adta a fejét, bár ezt csak kényszerűségből tette. A halasi határból és szomszédságából önállósult tanyaközségek közül Balotaszállást, Zsanát, Eresztőt, Harkakötönyt nagyrészt szeged-alsóvárosi és alsótanyai származásúak népesítették be.

Kömpöc, a Majsa határához tartozó puszta első bérlői azok az egykori szegediek voltak, akik 1852-ben a Pallavicini uradalom dohánykertész telepéről kénytelenek voltak távozni. A pusztát 11 család vette bérbe, akiknek a neve is fennmaradt egy népi verselőnek köszönhetően:

1. Hírős csikós Lojzi

2. Rossz tanyájú Nagy Mihály

3. Hatalmas Bárkányi

4. Vetró Pista nagygombú lajbija, /mégis emelgetős a marhája

5. Nagyhajú Dragony, eszaladt egy darabon

6. Szükségkiáltó Takács

7. Nagyhírű Szőri Pál

8. Deres baj szú Martonyosi

9. Utcán szaladgáló Mihály János

10. Fekete

11. Gálántos Patyó16

Amint azt Bálint Sándor rendkívül szemléletesen leírta, az első kömpöci települők élete nagyon keserves volt. Kezdetben hantházakban húzták meg magukat. Utódaik máig emlegetik az 1863. évi Jucaszelet”, amely a vetéseket gyökerestől kiszaggatta, és meszszire elhordta. Számos ínséges esztendőt megéltek. Fogytak a legelők, aszály pusztított (az Alföldön az egyik legnagyobb természeti csapás az 1863. évi aszály volt), a jószágok éhen és szomjan pusztultak. Voltak, akik marháikat a dunai árterületre hajtották. Az 1890-es években az egri káptalan parcelláztatta a pusztát, rövidesen megkezdődött a szőlőtelepítés, amely szintén a szegedi homokról idekerült szegényparasztság érdeme. Kömpöc a XX. századra virágzó homoki tájjá vált.

Szeged és Mórahalom úttörő telepeseinek nevéhez kapcsolódik Csólyospálos benépesítésének kezdete.

Majsa és Félegyháza szegényparasztsága mellett a szegedi táj, Balástya, Kistelek, Csengele szegényparasztsága adta Jászszentlászló tanyaközség első lakóinak legalább egyharmadát.17

15 Uo. 413.

16 Uo. 418.

17 Jászszentlászlóhoz: SZŰCS Judit 1997.

69