Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Bárth János: Településtörténeti és népesedéstörténeti változások a Duna-Tisza közén a magyar újjászületés századában (XVIII. század)
Népi, nyelvi, vallási sokszínűség jellemezte az egész Duna-Tisza közét. Ez a sokszínűség, miként a települések sokarcúsága is a XVIII. századi változások eredményeként jött létre. TELEPÜLÉSI VÁLTOZÁSOK Városok A XVIII. században négy Duna-Tisza közi település szerezte meg a civitas címet, a büszke szabad királyi városi rangot: Szeged 1719-ben, Újvidék 1748-ban, Zombor 1749- ben, Szabadka 1779-ben. Mellettük léteztek és tovább gyarapodtak a régi, török uralmat túlélt, magyar népességű kontinuus mezővárosok: Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Halas, Kalocsa. A Duna-Tisza köze északi felén a Duna mellett régi, török uralmat átélt relictum jellegű kismezővárosok sorakoztak, amelyek városi múltjuk és városi öntudatuk mellé előbb-utóbb az oppidum címet is újra elnyerték: Szalkszentmárton, Vecse, Solt, Pataj. A terület déli felén két nagy múltú mezőváros, Baja és Bács nem magyar népességgel lépte át a XVII-XVIII. század fordulóját, és szaporodó magyarsággal bár, de a XVIII. században végig vegyes népességű maradt. A XVIII. században újjátelepült falvak közül a XVIII. században és a XIX. század elején jó néhány megszerezte a mezővárosi címet, az oppidum rangot: Félegyháza, Majsa, Jankovác, Hajós, Apatin, Hódság, Topolya, Zenta, Ókanizsa, Dunavecse. A városok jogállásuktól, nemzetiségi összetételüktől, múltjuktól függetlenül települési jellegüket tekintve nagyrészt agrárvárosok, más néven óriásfalvak voltak. A XVIII. századi agrárvárosok legjobb, legjellemzőbb példái: Kecskemét, Szabadka, Halas. A településeknek ezt a magyar Alföldön fölöttébb gyakori különleges fajtáját a Duna-Tisza közén az alábbi vonások jellemezték:- A település belterülete halmazos szerkezetű volt. Szabálytalan alakú portái szabálytalan alakú tömböket alkottak. A tömbök között, utcák gyanánt, zeg-zugos közlekedő területek kanyarogtak.- Az épített város falusias (vertfalú, nádtetős, földszintes) lakóházak és paraszti gazdasági épületek együtteseként jelent meg a tájban. A falusias épületek tengeréből néhány középület (templom, iskola) emelkedett ki a város közepén.- A település belterületén a lakóházak és a szálláskertnek nevezett gazdasági udvarok legtöbbször elkülönültek egymástól. A lakóházak tömbjein kívül gyűrűben, foltokban helyezkedtek el a szálláskertek telektömbjei. A település efféle funkcionális osztottsága némely városban a XVIII. századra már felbomlott, vagy bomlóban volt, másutt éppen virágzott, ismét másutt ekkortájt jött létre. A település ezen osztottsága a városlakó családok munkaszervezeti indíttatású ideiglenes osztottságával járt együtt.- A város parasztpolgárai számára a földművelés és az állattartás jelentette a legfontosabb megélhetési forrást.- A városban megtelepedett kézművesek és kereskedők a nagy létszámú agrárnépesség igényeit elégítették ki.- A város óriási kiterjedésű határral rendelkezett, amelynek részeit: a pusztákat bérletek, vásárlások és pereskedések útján a kommunitás fokozatosan szerezte meg. A határok jórészt a XVIII. század második felében állandósultak. 54
