Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Kocsis Gyula: Településpusztulás és népességfogyás a Duna-Tisza közén a török korban
Ordas népessége - valószínűleg a környékbeli menekültekkel együtt - maradt a helyén, vészelte át a hadak járását.35 A HÁROMVÁROS ÉS KÖRNYÉKE A Duna-Tisza közének középső részén kisebb falvak meglehetősen sűrű hálózatával körülvett három jelentős mezőváros létezett a vizsgált korszakunk elején: Kecskemét, Cegléd és Nagykőrös. A felsorolás sorrendje a mezővárosok jelentőségét is tükrözi. A váci visegrádi budai és kévéi náhién kívül a kecskeméti és pesti náhie településeit is magába foglaló budai szandzsák egészéről azt állapította meg Káldy- Nagy Gyula, hogy a XVI. század folyamán 32 település néptelenedett el, de ugyanezen időszakban 6 falu újra is népesült.36 A szandzsák adózó háztartásainak a száma 1580-ig (az 1546. évi összeírást alapul véve) mintegy 25%-kal növekedett. (A növekedésben az is közrejátszott, hogy jelentősen kiterjedt a megadóztatott háztartások köre is.) Ez a növekedés szerény mértékű az 1540-1550-es évek végéig. Ugyan ebben az időszakban azonban a települések lakossága jelentős mértékben kicserélődött, amint azt az 1559. évi összeírás „meghalt, elszökött” bejegyzései mutatják. Egy korabeli forrás szerint „a föld népe különösen Pest megyéből tömegesen vándorolt el lakóhelyéről Zalában, Somogybán keresvén menedéket.”37 Ugyanezen forrás újonnan összeírtjai között a Bács, illetve Bodrog megyéből menekülőket is feltételezhetjük. A falvak lassú pusztulása is megindult, több esetben jegyezték fel, hogy lakóik a közeli városba - mint például Felsőalpár, Bőid, valamint Kara lakosai Kecskemétre - húzódtak. Teljes falvak végleges pusztulásáról azonban lényegében nem beszélhetünk. Az előadásban érintett többi Duna-Tisza közi tájhoz hasonlóan itt is a tizenöt éves háború következményeként kell értékelnünk a településhálózat átmeneti teljes pusztulását, illetve huzamosabb ideig tartó megritkulását. Rimay János költő szerint a kecskemétiek és körösiek lakóhelyüket teljességgel olyannyira elhagyni kényszerültek, hogy e városoknak alig valamicske nyoma mutatkozik.38 A népesség egy része (a Tápió-mente lakossága) a Mátrában bujdosott, más része a Királyi Magyarországon keresett menedéket. így például Izsák falu birtokjogával kapcsolatos, 1642-ben lefolytatott vizsgálatban a Kecskeméten lakó ns. Császár Péter arról számolt be, hogy ő az Érsekújvár melleti Gúgon lakó, korábban izsáki lakostól hallotta, hogy kik voltak a falu feudális birtokosai.39 A menekülés harmadik iránya a Háromváros volt, akik a falvaknál tovább állották a megpróbáltatásokat és az esetleges menekülés után pedig azoknál korábban újjáépültek. A migráció ezen irányára tömeges példát az 1650 táján Cegléden és Kőrösön folyt csemői per szolgáltat. A perben több, mint 70 tanút hallgattak meg az Ocsától Tiszavárkonyig, Vezsenyig terjedő térség falvaiból, olyanokat, akik korábban - lakóhelyük újranépesedéséig - Kőrösön vagy Cegléden éltek gazdaként, vagy béresként, pásztorként szolgáltak.40 A váci püspökség 1628-30-as dézsmaösszeírásában a kecskeméti kerület kilenc településéből hat (Dabas, Gyón, Tatárszentgyörgy, Vatya, Csév, Besnyő) még mindig 35 FENYVESI László 1987. 105. 36 KÁLDY-NAGY Gyula 1985. 14. 37 KÁLDY-NAGY Gyula 1985. 38 SZAKÁLY Ferenc 1983. 667-668. 39 BOROSY András 1998. 45. 40 BOROSY András 1998. 65-83. 47
