Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)

Korreferátumok–Közlemények - Merk Zsuzsa: Telepítések a Bácskában (1919–1945)

A trianoni Magyarországról azok nyújthattak be áttelepülési kérvényt, akiknek háromnál több gyerekük volt, megfelelő erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeztek, és legfeljebb 3 kát. hold földbirtokuk volt, vagyis a korabeli szóhasználattal élve „nincstelenek” voltak. A Magyar Országos Levéltárban őrzött, a Földművelésügyi Minisztérium anyagában található kérvények alapján igen érdekes kép rajzolódik ki.12 Az általam most levont következtetések csak 1941-1942 évekre vonatkoznak, bár úgy vélem, az ezt követő másfél év lényegesen nem változtatna az arányokon. Az iratok alapján azt vizsgáltam meg, hogy a mai Magyarország mely megyéiből kérték a legtöbben a Délvidékre települést. A tanulmány terjedelmi korlátái miatt az áttelepülésre beadott kérvények mai megyékre számított százalékos arányát tudom csak megadni. Egy megye - Bács-Kiskun - esetében néztem meg közelebbről az adott településeket. Az 1941-1942-ben a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumhoz a Délvidékre való áttelepedést kérő kérvények száma alapján a mai megyék szerinti százalékos megoszlás:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.......16,5%

Csongrád megye.................................10,6%

Bács-Kiskun megye............................10,3%

Hajdú-Bihar megye..............................9,2%

Pest megye............................................8,3%

Borsod-Abaúj-Zemplén megye............5,3%

Békés megye.........................................4,8%

Jász-Nagykun-Szolnok megye.............3,4%

a mai Budapest......................................2,8%

Őket követi Baranya (2,8%), Somogy (2,2%) aránnyal, de a többi dunántúli megye alig éri el, vagy alig haladja meg az 1%-ot.

Bács-Kiskun megye esetében a kérvényezők 90%-a a hajdani Pest-Pilis-Solt- Kiskun megyében élt. Talán az lenne a nyilvánvaló, hogy a volt Bács-Bodrog megye északi részéről - mely 1921-1941 között Csonka Bács-Bodrog vármegye néven szerepelt - kérvényezzék a legtöbben az áttelepülési, de nem ez történt. A legszegényebb, esetleg az igen rossz földön gazdálkodók választotta történelem adta „kivándorlás” lehetőségét, nem a mai Észak-Bácska falvainak lakói, bármennyire is ők voltak földrajzi szempontból a legközelebb.

Az eddig számba vett kérvények nagyobbik része a trianoni ország területén (közel azonos a mai Magyarországéval) lévő megyékből érkezett, de voltak olyanok, melyek a mai határokon kívülről is. (Az erdélyi, partiumi, székelyföldi falvak kérelmei 8%-ot jelentettek). A kérvények döntő többségét azonban a minisztérium elutasította. Ilyenek voltak a II. bécsi döntéssel Magyarországhoz került települések lakóinak kérelmei (Észak-Erdély és a Székelyföld), valamint a Dél-Erdélyből (Románia) érkezett kérelmek. Ezekről a területekről nem engedélyezték a Délvidékre települést, hiszen ez rontotta volna a magyarság számarányát az akkor frissen Magyarországhoz visszakerült részeken,

12 Sajnos csak 1941-42-re vonatkozóan tudtam tanulmányozni az iratokat, mert erre 1994-ben megkaptam a kutatási engedélyt. A személyiségi jogok védelmére való hivatkozással később már nem tekinthettem bele az 1943-44-es iratokba. Nagyon sajnálom, mert azok személyiségi jogokat nemigen sértettek, hiszen a konkrét adatokat Újvidékre, a Magyar Királyi Birtokpolitikai Kirendeltséghez továbbították ügyintézés végett. Az Országos Levéltárban a fóldigénylőre vonatkozó adatok közül csak az maradt, mely a lakhelyet rögzítette. OLFM K 184-1941-137-6047. OLFM K 184-1942-137- 6445.

142