Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Korreferátumok–Közlemények - Bánkiné Molnár Erzsébet: Autonómia, önkormányzat és a társadalom kölcsönhatásai a Kiskunságban
BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET AUTONÓMIA, ÖNKORMÁNYZAT ÉS A TÁRSADALOM KÖLCSÖNHATÁSAI A KISKUNSÁGBAN A kunok középkorban elnyert autonómiáját IV. László király 1279. évi kiváltság- levelei foglalják jogi keretbe. Az 1279. augusztus 10-én kiadott oklevélben a király a befogadott kunok számára engedélyezte, hogy jogszolgáltatásukat önállóan gyakorolhassák a nádor legfőbb bírói tiszte alatt. A kunok alkotmányának is tekinthető kiváltság 1848-ig a nádori tisztség megszűnéséig érvényben maradt, különálló törvényhatóságuk 1876-ig a Jászkun Kerület vármegyékbe olvasztásáig fennállott. Szabadságaikért, a földért, amelyen éltek, a középkorban katonáskodással, később katonai adókkal fizettek. Katonai szerepük az idők teltével csökkent, a török megszállás alatt autonómiájuk, kiváltságuk és népességük megfogyatkozott. A legnagyobb csapás mégis 1702-ben érte őket, amikor a Jászkun Kerületet és népét I. Lipót király eladta a Német Lovagrendnek. A jobbágysorba süllyesztett jászok és kunok a nehéz évtizedekben is őrizték az egykori autonómia emlékét. A helyi vezetés pedig a szűkre szabott keretek között sem engedett a legfontosabbnak ítélt önkormányzati jogból, a gazdálkodás szabadságából. Ezzel erősítette a helyi társadalom öntudatát, és hitét a kiváltságolt szabad lét visszaszerezhetőségében. Önkormányzatiságuk hangsúlyozását példázza, hogy 1734-ben saját erőből építették fel igazgatási központjukat, a jászberényi kerületi székházat. Kikből állott ez a jobbágysorba taszított helyi társadalom? Általánosítva azt mondhatjuk, hogy jászokból és kunokból, akik 1699-től önálló adózó kerületben a Jászkun Kerületben éltek. Valójában a válasz nem ilyen egyértelmű. Emeljük ki a Hármas Kerületet alkotó Jász, Kiskun és Nagykun Kerületből az előadás tárgyát képező kiskunokat, azokat akiket a Kiskun Kerületbe soroltak. A Kiskun Kerület fogalom nem azonos a földrajzi vagy néprajzi értelemben használt Kiskunsággal, de bizonyos mértékig fedi ez utóbbit. A Kiskun Kerület a Duna-Tisza közén két nagyobb egységet alkot. Az Alsó-Kiskunságból ide tartozik Halas, Dorozsma, Félegyháza, Majsa és pusztáik, a Felső-Kiskunságból Kunszentmiklós, Szabadszállás, Lacháza, Fülöpszállás és pusztáik. A 150 éves török uralom alatt egyes települések teljesen elnéptelenedtek. A veszély elmúltával azonban részben az egykori, részben új lakosokkal ismét benépesültek a falvak. A hajdan autonómiát nyert kun etnikum betelepülőkkel keveredett. A XVIII. század első éveiben e kevert lakosságnak már csupán 20-25 százaléka volt törzsökös lakos, Halason harminc százaléka, Lacházán viszont csak három százaléka. Dorozsma 1719-ben, Félegyháza és Majsa 1743-ban népesült be ismét, többségében jászságiakkal, a többi beköltöző az ország más vidékeiről verbuválódott. Ha a jászkun redempció szervezési időszakában 1743-45-ben származás szerinti csoportokat kellett volna alkotni, az egy-két fős illetve családos csoportok mellett a legnépesebb a Baranya vármegyéből származó csoport lett volna, a második az etnikailag vegyes de törzsökös lakosság csoportja, a harmadik nagyobb csoport pedig a Jászságból közvetlenül vagy közbeeső állomások beiktatásával áttelepülőké, pl. a Félegyházára költözött kunszentmártoniak eredeti lakhelye a Jászság volt. A területi autonómiát már csak hírből, vagy hírből sem ismerő vegyes származású népességben az elöljáróságoknak kellett azt a hitet és öntudatot felerősíteni, amelyre támaszkodhattak a redempcióban. Az öntudat erősítésnek legfőbb színtere az önkor135
