Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Korreferátumok–Közlemények - Romsics Imre: Egy pásztorcsalád vándorlása a Kalocsai Sárközben
bárányholdat is fizettek, többet, mint az ugarért. Az alsómégyi székes ezzel szemben nagyon rossz volt. A következőket mondta róla Bényi János: Az alsómégyi székös a birkát kínzó vöt. Ha mögégöt, akó ulyat szart, hogy agyon lehetőt vóna vele valakit lú'ni. Az itt talált száraz gazzal nem lakott jól az állat, s ha erre ivott, csak kínlódott. A székösre, ha rágyüt kétheti meleg, akó mögsűt, öszetöpörödöt. A székeseket a juhászok fölöslegesnek tartották, de az ugarolás után ide és az árokpartokra szorultak vissza. Káros, ha nem hasznának séminek égy területöt. A székest csak legelőnek lehetett használni, annak csak egy aranykoronája van. Ha más nem vót, akó pulisztatni kölöt a székesökön. Forgatni kölöt ükét, mivé sok juhász vót a kis területön. A székesek között is voltak szántók - a vőgyek nem vótak főtörvé, így dirib-darabokba kölöt bujkáni. A kaszáló A kaszálókra András nap (november 30.) körül mehettek, néha már Mindszent (november 1.) után is. A marhákat előbb ráhajthatták. A legeltetési tilalom megszegőit szankcionálta a közösség: Aki előb hajtőt a legelőre, ászt a pusztagazda mögbüntete mind a hétszentség. A jó kaszálóból jó legelő válhatott. Néhányan az őrjegi kaszálókat kiadták 3-4 évig a juhászoknak, azután ismét megmaradt rétnek, kaszálónak. A legeltetés után jobb kaszáló lett, mert megnyomták, meggázolták és mögtelekösödöt.'8 Egyéb legelők A rétek is jó legelőt biztosítottak, ilyeneket az Őrjegben és a Budzsákban találtak. A rét az, aki nádat teröm. Az utakat a községházán pénzért bérelték. Az árverésre menve már mindenki tudta, melyik területet akarja bérbe venni. A tízöles utak voltak a legjobbak, nagyon jó mező nőtt rajtuk. A védgátlól bérelték a kanálispartokat, szintén pénzért. Ezek bérlete a part szélességétől függött. A kanálisok mellett futó utak is ide tartoztak. Számon tartották az úgynevezett holdas legelőket. A hosszú dűlőben fekvő legelőkhöz nem fértek hozzá csak az aratás után. Ezeket a tarlóval együtt járatták. A szántókkal körbezárt füveket sem lehetett kiadni legelőnek, mert ahhoz sem fértek hozzá. Ezeket is ősszel legeltették. Tavasszal a búzát is járatták. Nem ártott neki, jobban ágazott, ha meglegeltették és meggázoltatták. A búzára akkor hajtottak rá, ha elég dúsan nőtt, de ekkor sem lehetett agyonlegeltetni. Még áprilisban is megkapatták, hajó volt. Amikor megnőtt a mező már nem mentek a búzába, Szent György napja után pedig tiltották. Kivételesen száraz esztendőkben Szent Mihályig sem kaptak esőt. Ilyenkor poroltak a szántók. Ezekben az esztendőkben fej és után kihajtottak Hajósra, s ott maradtak két hónapig is, attól függően, hogyan volt legelő. 18 18 Belényesy Márta a XV. század művelési rendszereit vizsgálva foglalkozik a parlagolással. Egyik fő oknak a termőképesség megőrzését tekinti. Jelen példánkat nem azonosíthatjuk egyértelműen az általa leírt rendszerrel, mégis a kaszálókénti használat több éves felfüggesztése valamiféle parlagolásnak tekinthető. Ebben az esetben azonban már tudatosan a legelő állatok trágyájának fölhasználásával kívánják a termőképességet erősíteni. Ld.: BELÉNYESY Márta 1964. 115
