Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)

A félegyházi mesekirály, Seres József parasztgazda meséi - 7. Tréfák, trufák, anekdoták

Hát, mit ad Isten?! Éppen úgy, hogy szegény Sára kitervezte, akkor meglett a gyerek. István azt mondta Sárának:- Mégy, amerre akarsz a fiaddal, én nem tartalak benneteket, mert látod, hogy nincs miből. Szóval összevesztek, elzavarták egymást. Hát, szegény Sárának kellett a gyereket tartani... De nagyon de nagyon nehezére esett a megélhetőség. Meg eszébe jutott, hogy van őneki papírja, hogy a Nagy Gatyusé a gyerek. Majd fizet gyerektartást! Bement a bíróhoz, följelentette az urát. De nem volt az ura, csak összeszoktak. Hogy őtet nem tartja, se a gyereknek nem fizet. Hát, ebből lett egy pör. Megidézték a bíróságon. A fölpörös volt Hosszúlépésű Sára. Az alpörös volt Nagy Gatyus István. A tanú meg Szuszékos Lajos. Össze is mentek volna a gyűlésre, csak épp a tanú nem ment el a tárgyalásra. Hát, tanú nélkül nem tarthatták meg a tárgyalást. A második tárgyalásra megidézték megint őket. Akkor jött a tanú is. Aztán, mikor elkezdődött, akkor a bíró felállt, oszt kérdezte:- Hosszúlépésű Sára, felperes, megjelent?- Igenis.- Nagy Gatyus István, alperes, megjelent?- Igenis, megjelent.- Szuszékos Lajos mint tanú, megjelent?- Igenis, megjelent. Na mondja a bíró, hogy történt.- Látta Szuszékos Lajos, hogy Nagy Gatyus István húsrésze benne volt Hosszúlépésű Sára víztartójában? Föláll a tanú, néz...- Tessék? Nem értette, hogy mi... Akkor megint elsorolta a bíró:- Látta Szuszékos Lajos, hogy Nagy Gatyus István húsrésze benne volt Hosszúlépésű Sára víztartájában? A tanú azt mondja:- Nem értem... Hát akkor oszt mérges lett a bíró, oszt elmondta magyarul:- Látta-e Szuszékos Lajos, hogy Nagy Gatyus István fi..a benne volt... Gondolkodik a tanú:- Nem láttam kérem, mert a töke eltakarta... Elzavarta őket a bíró:- Éljetek, ahogy tudtok! Én már itt nem tudok bíráskodni...! Na, ez meg idáig volt... * 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom