Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Zorn Antal: Trianon – Katymár. Két községi vezető tragédiája
Odaérve a katonák feltüzték puskáikra a szuronyokat, s beléptek. A ház tele volt beszállásolt katonákkal, Schnobl éppen a borbély keze alatt ült. A borotválást félbeszakítva, arca másik feléről a habot letöröltették, s kocsinkra ültetve elindultunk Ispánovity Pál, volt bíró lakására. Sármány tizedes és Schnobl a kocsinkon maradt. Letartóztatták Ispánovityot is, s ők Tóth kocsijára szálltak. Elindultunk haza. Útközben Schnobl németül kérdezte, hová visszük őket? Sejtette, hogy baj van. Azzal vigasztalták, hogy Katymárra visszük kihallgatni, s ha nem bűnösök, akkor biztosan szabadon engedik őket. Schnobl egyre idegesebb lett, benyúlt a téli kabátja zsebébe, elővett több ezer pengő papírpénzt, s azt mondta, hogy ő nem sajnálja a pénzt. Odaadná nekünk, csak engedjük szabadon. Ő mindig a magyar haza hü polgára volt. A kísérői megkérdezték, hogy ha ez igaz, akkor mit keresett Párizsban? Erre ő azt felelte, hogy kényszerítették. Hivatkozott még arra, hogy ők a kommunizmus mártírjai, a sors hozta őket ilyen helyzetbe, akaratukon kívül, hozzáértés nélkül. Kora esti órákban érkeztünk Katymárra. A községháza előtt leszállították őket, s bezárták őket a pincébe.”46 Amikor a két öreg embert a községháza kapuján bekísérték, állítólag Puhl József (az 1918-ban szerbek által menesztett bíró fia) kissé pityókás állapotban odakiáltott: „Fejet fel, egy, kettő!”47 A foglyok megérkezésének csakhamar híre terjedt, s bár határőrök őrizték, Schnobl unokaöccse, Szilágyi József és Ispánovity Katymáron élő lánya felkereshették őket. Élelmezésükről és takarókról is ők gondoskodtak. Még aznap este közölték velük, hogy másnap, vasárnap gyalogmenetben Bajára kísérik őket. Ok idős korukra hivatkozva jármüvet kértek, szívesen megfizetnék. Kérésüket elutasították. Másnap, vasárnap 1941. április 20-án reggel 10-11 óra körül elindultak Hornyák Sándor tizedes és Keserű János tartalékos honvéd kíséretében. Mikor a települést kb. 1 km-re elhagyták, leültették őket az árokpartra azzal, hogy egyenek, mert ennivaló volt náluk bőven. Alighogy nekiláttak a falatozáshoz, tarkón lőtték őket. „Édesapám az ún. Fritz-kocsma előtt állt, amikor a két határőr odaért, s falfehéren kérték, hogy fizessen nekik egy-egy fröccsöt. Miközben a fröccs megérkezett, elmesélték, hogy mit végeztek. A hír futótűzként terjedt, sokan a tetthelyre szaladtak. Majd megérkezett a község előfogatosa és a rendőrvezető is. A kocsin hozott faládába helyezték a két halottat és kiszállították a Zentai temetőbe. Míg aznap délután jeltelen sírba el is földelték őket.”48 A községi anyakönyvbe 1941. április 20-iki dátumnál 28. sorszám alatt ez áll: „A mai napon a bácsborsódi országúton nem messze Katymártól egy 70-72 év körüli, kb. 170-175 cm magas széles bajuszú ismeretlen férfi hullát találtak.” Az nyilván Ispánovity Pál volt. A 29. sorszám alatt a következőt jegyezték be: „A mai napon a bácsborsódi országúton nem messze Katymártól egy 72-75 év körüli 170-172 cm magas vágott bajuszú ismeretlen férfi hullát találtak.” Ez utóbbi leírás Schnobl Ferencre illett. SCHNOBL ÉS ISPÁNOVITY ÚJRATEMETÉSE, HORNYÁK ÉS KESERŰ NÉPBÍRÓSÁGI PERE 1944. október 21-én megérkeztek a szovjet csapatok Katymárra. Velük érkeztek a jugoszláv partizánok, akikhez akkor vagy előbb (illegálisan) helybeli bunyevácok is csatlakoztak. Egyik napról a másikra megváltoztak a politikai és az erőviszonyok is. Október 10-én 117 lovaskocsival mintegy 800 német menekült el a községből hátrahagy162
