Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Nagy Abonyi Ágnes: Zenta környéki gyermekjátékok és játékszerek
KATONÁS JÁTÉKOK A katonás játékok eszközei többnyire fegyverek. Bodzapuskát szinte minden gyerek faragott saját magának. A bodzafa belit szépen ki lehetett pucolni, így az összerágott kóc golyókat — két darabot,— könnyen be lehetett tolni a keményfából (Felsőhegyen akácból) készült tolóval. A kócgolyók közé beszorult levegő végett pukkan olyan nagyot a puska. „A krumplipuskához1 ’ a lúdtoll végét levágtuk. Puhafából akkora tolót faragtunk, hogy belemenjen a lúdtollba. Egy kis krumpliból karikát vágtunk, amibe kétszer is beleszúrtuk a tollat, így a két krumpligolyócska közti levegő nagyot pukkant, mikor a tolókával kinyomtuk, kilőttük a golyót. ” (Balog János, Zenta) Gumipuskával, pratykával gyakorolták a célbatalálást a fiúk. Kedvelt volt a nyílpuska is, amit fűzvesszőből hajlítottak, két végét madzaggal vagy dróttal kötöttek össze. Kukoricaszedés után kukoricaszemek szolgáltak golyóként a kukoricapuskába. A léc testre erősített egymásba húzott duncgumikat kifeszítették az ujjúkkal vagy egy csipesszel majd azt elengedve az a kukoricaszemet messzire röpítette. Téli meggyel is lövöldöztek fúvócsövön keresztül. A kulcspuska,14 "kúcsospuska" veszélyes gyufaméreggel tölthető, ijesztgetésre szolgált. A papírpuska újságpapírból hajtogatott, durranó hangot adó játékszer volt. A sárpuska L\ sárágyú vagy pampuska szikkadt sárból készült. Kerek vagy téglaalakot formáztak, közepébe mélyedést nyomtak hüvelykujjuk segítségével. Nyíl, dobónyíl, 16 és a tollasbuzogány is ismert ügyességi játékszer, mellyekkel célba lőttek. CSOPORT- ÉS TÁRSASJÁTÉKOK A csoportjátékok szabályai helyenként változnak, de a cselekedet és a játék eszközének helyi elnevezése is különböző. A vegyes nemzetiségű környezet nagyban befolyásolja a játékok neveit is hiszen a gyermekek a hallás útján rögzítenek, tudatosítanak, majd azonosítanak egy-egy játékot. A kiütős labdajátékokhoz olyan rongylabda kellett, melyet régi zoknikból, harisnyából készítettek és puhára hagytak, nem kötöztek át (spárgával sűrűre és szorosra), mint a kótyalabdát, vagy egyáltalán nem is kötözték, csak bevarrták. Ezt a játékot Zentán dédszüleink nemzetesdinek l7, bulgározásnak, szüléink lukramürcüsnek, a mi generációnk gyermekei lukbalabdának, Oromhegyesen pedig töröközésnek hívták. "Édesapám összecsavarta nekünk a rongylabdát, összeszorította, majd fűzte sorba a szöggé jó szorosra. A kótyát szőrlabdáva, ami tehénszörbű vöt, vagy rongylabdáva, amibe fűrészport tettünk avva játszottuk." (Fehér Opletán Erzsébet, Felsőhegy) "Szőrlabdának hitük a tehénszőr labdát. A tehenet vakarták minden réggé és összeszedték a szőrit. Mikó mán vót egy csomó, vízzé verték össze, oszt kerekítették, addig verték, utóbb az olyan vót, mint a kő és akkó az nem szakadt szét. Ez tartósabb vót, mint a rongylabda, mer a rongylabdát hamarabb szétverték a bottá. Négyen vótunk, egy lukba köllött a labdát belehajtani. A négy játékosnak mindnek vót botja, ha lenn a fődön vót a labda akkó ütögettük bottá, különben csak hajítottuk. Egy lukba köllött a labdát belehajtani vagy beleütni, ha amaz megkapta, akkó amazé lett a kezdés." (Molnár B. Ilona, Zenta) 78
