Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Beszédes Valéria: A szabadkai Szentkút – Bunarić – interetnikus vonatkozásai
sokat is tartottak itt. Rajic plébános kérvényében arra hivatkozik, hogy a nyári búcsúra olyan sokan összejönnek, hogy félő, a búcsúsok kárt tesznek a környező földek szántói- ban.(TLSz.F:2.II. 94/1929.) A városi tanács ennek a kérésnek is eleget tett. Ez viszont nem aratott osztatlan sikert a szerb hívők körében, mert elkerítették a kegyhelyüket. Különösen azt fájlalták, hogy nem terjeszkedhetnek tovább, ha megnövekszik híveik száma. Hogy hogyan oldották meg a vitás kérdéseket, arról sincsenek adataink. Valószínű, hogy közmegelégedéssel rendezték el a másik beadványt is. Blasko Rajic kérvényéből tehát arra következtethetünk, hogy 1928-ban már a katolikus egyház is felszentelte a szentkutat. Hogy mikor tette ezt meg, erre csak közvetett úton kapunk feleletet. 1929-ben bunyevác nyelvű füzetecske jelet meg, mely imádságokat és búcsúsénekeket tartalmaz a zarándokoknak. A könyv végén közük a Szentkút fényképét is, és egy rövid összefoglalót arról, hogyan kell viselkedni a kegyhelyen. Az írás végén olvasható, hogy három évvel korábban, tehát 1926-ban szentelték fel a Bunariéot. 1939-ben ismét a sándori pravoszláv egyház csinosítja a kegyhelyet. Ekkor gyűjtést szerveznek, és sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, hogy új, neobizánci stílusú kápolnát emeltettek 1940-ben. A terveket Molcer Károly szabadkai mérnökkel készítették el. Az épület a II. világháború kezdetéig elkészült, de belső berendezésre már nem volt lehetősége, ezért ikonosztásza a kápolnának még ma sincs, mert a rendszerváltozás után még nehezebb körülmények között szolgálta híveit. Az 1944-es pravoszláv kalendárium arról tudósít, hogy a kápolnát még mindig nem szentelték fel. A PRAVOSZLÁV SLAVA, A KATOLIKUS BÚCSÚ A kápolna felszerelése tehát hiányos, valószínűleg emiatt a Nagyboldogasszony- napi slavát csak részben tartották, illetve tartják meg a Vodicánál. Az ünnep előestéjén a vecsernye a kápolnában van, a másnapi ünnepi istentisztelet, a liturgikus kalács (savski kolac) feltörésének a helyszíne a központi sándori teplom. Korábban az egyházi szertartás után nagy táncmulatságot is rendeztek, melyen -- a Danica tudósításból tudjuk — bu- nyevácok is részt vettek. A szentkúti búcsúnak ez a rendje megmaradt egészen a II. világháború végéig. Az ötvenes években a hatóság már nem engedélyezte az egyházi népünnepélyeket. Ettől az időtől kezdve a szerbek védszentünnepe fokozatosan elveszíti jelentőségét a Vodicánál, vecsernyén kizárólag az idősebb korosztály vesz részt az ünnep előtt. A katolikus kegyhely viszont a háború után éli igazi fénykorát. 1972-ben Matija Zvekanovic szabadkai megyés püspök egyházmegyei kegyhellyé nyilvánította, a Szentkút gondnokává pedig a sándori plébánost nevezte ki. A búcsú napját nem változtatták meg: manapság is augusztus utolsó vasárnapján van, mint az előző esztendőkben, a korábbi hagyományhoz ragaszkodnak. Ennek korábban pratikus oka is lehetett. Egyrészt a helyi lakosság már megszokta a búcsú idejét, másrészt a városban augusztus 15-én vagy az ezt követő vasárnapon van a bunyevácok aratási hálaadó szent miséje, a duzijanca. Agusztus 16-a, Szent Rókus napja a szabadkaiak fogadott ünnepe 1738, a kolerajárvány óta. Ezen a napon korábban, a II. világháborúig, körmenettel vonultak ki a városközponti fogadalmi kápolnától a külvárosban álló, Szent Rokust ábrázoló szoborig. Nagy hagyománya van a Szent Anna-napi búcsúnak is. A kéri temetőkápolnájának a védszentje Szűz Mária édesanyja. A temető búcsúra nemcsak a környékbeliek járnak el, 63
