Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)

ifj. Káposzta Lajos: A soltvadkerti németek és szlovákok asszimilálódásának állapota a XX. század első felében

A szándék gazdasági személyes érvényesülési indítékát mutatja, hogy a sok aláíró között számos szlovák hátterű név is található: mint pl. Meskó, Haskó, Plavecz, Péczka, Fitus.

Az 1929. IV. 6-i közgyűlési jegyzőkönyv a következőket tartalmazza a szóbanforgó tárgyban: ''Tárgyaltatott Eiler Adám és társainak a német írás és olvasás tanítását kérő beadványa. Az egyháztanács, kizárólag magyar anyanyelvűek lévén az iskolások, írás és olvasás által egy nyelvet elsajátítani nem lehet, a kérvény felett napirendre tér".12

E döntésnél valószínűleg mérlegelésre kerültek a nyelvgyakorlás módjai, lehetőségei. Tanyasi ill. nagyrészt paraszti munkát végző gyerekek esetében nem kecsegtetett eredménnyel az efféle német tanítás.

Az iskolán és templomon kívüli kulturális élet fontos színtere volt a szüreti bál és az ezzel gyakran összefüggő népi színjátszás. A népviselet, ami itt megjelenhetett volna, mint ápolandó hagyomány, a "magyar" hangulat miatt háttérbe szorult. A szüreti bál csöszpárjai a ma is ismert általános (stilizált) magyaros gyöngyös-pártás1 ’ "jelmezben" szerepeltek már a század húszas éveiben is. A színjátékok magyar nyelvűek voltak, és feltételezésem szerint két csoportra oszthatók:

1. A szüreti felvonuláson ill. bálon előadott jelenet(ek), amely a szőlővel, borral, gazdálkodással és természetesen a párválasztással kapcsolatos. Soltvadkerten már nem annyira, de a környék kisebb falvaiban (Pirtó, Tázlár) megmaradt ebből néhány elem, amelyek kombinációja itt is előfordulhatott: a borfajták felsorolása, a bíró, a bíróné, a kérő, a falurossza, a földeket felvásárolni akaró zsidó. Mindez énekes és táncos körítéssel.

2. Az egyéb alkalomból előadott, sok gyakorlással betanult népi színmű, melyek slágergyanús müdalokból álló repertoárjukkal és fogyasztható történetükkel a nagypolgári operettek népi transzformálásaként élték virágkorukat. (Szigeti J.: Angyal Bandi, Abonyi Lajos: Betyár kendője, stb.)14 Ezekkel a darabokkal semmilyen nemzetiségi darab nem vehette volna fel a versenyt, még erősebb népcsoport esetében sem.

Külön vizsgálat tárgyát képezheti azonban a ma is élő hagyomány! Erre nagy lehetőséget kínál az évenként megrendezésre kerülő szüreti bál, ami a sportcsarnokban, nagy nyilvánosság előtt zajlik immár 4. éve. Mivel e sorok írója az "újrakezdés" - 1993 - óta benne van a szervező bizottságban, kellő betekintéssel rendelkezik.

A táncok ugyanolyanok, mint a háború előttiek. A rendezvény zenéjében és koreográfiájában sváb eredetre vallanak a következők: kacsintgatós, kreis-polka, székes tánc. Szlovák elem nem tűnik fel.

SZOKÁSOK ÉS CSALÁD

A családban használt nyelv a vizsgált korszakban egyre inkább a magyar lett. Az a gyerek, aki többet volt a nagyszülőkkel, még megtanult svábul, esetleg tótul, de aki hamar elkerült az idősektől, az már csak magyarul tanult meg. A ma élő idősebbek szerint a felnőttek akkor beszéltek svábul a gyerek előtt, ha azt akarták, hogy az ne értse ("Nicht vor dem Kind!" - "Ne a gyerek előtt!") Még ma is vannak olyan középkorúak, akik hallották a csak magyarul beszélő dédmamától a sváb miatyánkot. Ez az a bizonyos "szent nyelv" - szindróma.

Élőbb - és a vizsgált korszakban még élőbb lehetett - az eszközök és ételek nemzetiségi nevének használata. Itt is főként német (sváb) szavakkal találkoztam - sokszor

149