Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)

Solymos Ede: Nemzetiségek Baján a XVIII–XIX. században

1803-ban készült egy háztulajdonos összeírás, térképpel együtt. A nevek alapján úgy látszik, hogy a bunyevácok inkább az alvégen, a szerbek a belvárosban, a németek a felsővárosban laktak, de nincs szigorú elkülönülés, mert bárhol előfordul keveredés.

A XIX. században a nemzetiségi összetétel fokozatosan megváltozott. A század végére a magyarság létszáma elérte a 75%-ot, a németeké megközelítette a kilencet, a bunyevácoké a 15-öt, míg a szerbeké az egy százalékot sem érte el. Ez utóbbi talán azzal magyarázható, hogy a város kereskedelmi élete jelentéktelenné vált a múlthoz viszonyítva. Feltűnő viszont, hogy a tömegeket mozgató népszokások, mint a farsangi maszkajárás, a pünkösdi királynéjárás, a farsangi asszonybál, a préló, a szentiváni tűzugrás, melyek a századelőn még az egész várost megmozgatták, a bunyevácoktól származnak.

A nyelvtudást a bajaiak fontosnak tartották. Magyar és bunyevác gyerekeket pl. Vaskútra adtak cseregyereknek, hogy németül tanuljanak.Századunk elején kereskedőinasnak csak azt vették fel, aki mindhárom nyelvet beszélte. Az 1950-es években még magam is láttam kereskedőt, aki hetipiacos napon három nyelven szolgált ki. Eszembe is jut sokszor, mikor látom a jugoszláviai vagy nyugati turistákat a bevásárlásnál kínlódni.

Az elmondottakból legfőbb tanulságként azt vontam le, hogy amikor a nagypolitika nem szólt bele az életbe, a bajai nemzetiségek békében és nyugalomban éltek együtt, és még ki is használták a többszínűség előnyeit.

103