Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Solymos Ede: Nemzetiségek Baján a XVIII–XIX. században
SÓLYMOS EDE NEMZETISÉGEK BAJÁN A XVIII-XIX. SZÁZADBAN Baja a török időkben és az azt követő évtizedekben vált több nemzetiségű várossá. Tudjuk, hogy már a török várban szolgáltak szerb martalócok, valószínű, hogy éltek itt kereskedők is, majd a 17. sz. végén a bosnyák ferencesek vezetésével megérkeztek a katolikus bunyevácok. A bécsi hadvezetőség a Duna partján nagy katonai raktárát létesített, hogy a hadsereg utánpótlását innét biztosítsák. Természetes, hogy érkeztek német tisztviselők, de iparosok is. így aztán az elmenekült vagy elpusztult magyar lakosságot jórészt szláv népesség pótolta. Hogy ez mennyire így volt, misem bizonyítja jobban, mint hogy az éppen most ünnepelt mezővárosi kiváltságlevél „Baja helység rác lakossága legalázatosabb kérelmére” született. A privilégiumlevél első paragrafusa engedélyezi, hogy maguk közül 12 idősebb esküttet és ezek közül egyet bírónak válasszanak, s mindenki, bármily nemzetiségű legyen is, neki engedelmeskedjék. A Rákóczi szabadságharc és a pestisjárvány után a XVI11. század közepén nyugalmasabb idők következtek. Az 1714-es és 1720-as összeírások alapján Kőhegyi Mihály számításai szerint - ezúton is köszönöm adatainak átengedését - a délszlávok 91,1 ill. 84,7 %, a magyarok 6,8 ill. 11,1 %, míg a németek 2,1 és 4,2 %-ot tettek ki. 1755-ben Grassalkovich Antal, az új földesúr többek között a magisztrátus működését is szabályozta. Eszerint mindhárom népcsoportból a belső tanácsba 4-4, a külsőbe 8-8 tagot kell évente választani, s a bíró évente másikból kerül ki. 1765-ig csak szerb, dalmát és német tanácstagokkal találkoztunk, de 1765-től magyar, német és szerb a megoszlás. A magyar tanácstagok a következők: Andreas Tankovics, Antonius Jerkovics, Paulus Lovrity, Adamus Komarcsevity, a külső tanácsban Ivan Lakatusics, Ivicza Polyakovics, Nagy István, Petar Lucsics, Jakob Lovrenovity, Andria Petrovacz, Stephanus Pintér, Josephus Rakjas. S még éveken át őket választják meg magyar tanácstagoknak.Csakhogy korábban ugyanezek még mint dalmátok szerepeltek ! Akadtak súrlódások is, ilyen volt az alábbi eset: a város kocsmáját rendszeresen bérbe adták, s a bérlőnek kauciót kellett letenni. 1766-ban Koch Albertnek „szegénysége miatt” nem akarják meghosszabbítani a bérletet, helyette Hannecker Mihály mészárosmestert javasolják. De „az egész Német Náció, de feőképpen a kezessek nagy erővel Koch Albertet újra ismét egész esztendőre megtartani kívánnyák, de az egész Rácz és Dalmata Natio, a kiknek veszedelmétől félni nem köll”, ellene van.Végül még három hónapra meghosszabbították Koch szerződését. Egy másik eset: 1769. májusában a bíró megparancsolta, hogy Szentháromság vasárnapján valamennyi céh zászlóval jelenjen meg a körmeneten. Egyedül Gyukity Jephta óhitű rácz eskütt és Szűcsök céhmestere tiltakozik, mert ő „a bírót céhmesternek nem ösmeri” - tehát ne rendelkezzék a céhhel. Ezért kitiltoták a tanácsból, de az „egész Rácz Esküttek könyörgésére” csak 6 forintra büntették. A mester elégedetlenségét az is kiválthatta, hogy a korai céhprivilégiumok szerint a céhtagok vallásuktól függetlenül kötelesek voltak részt venni a katolikus szertartásokon. Ez ellen a göröghitüek többször is tiltakoztak a kancelláriánál. Ahogy élénkült az élet a városban, úgy szaporodtak a kézműves céhek. Már ezek fajtájából is érződik a nemzetiségi megosztottság, hisz vannak magyar, német és szerb szabók, németvargák, bocskorosok, csizmadiák, magyar és németszücsök, ami mind viseletbeli különbségekre 101
