Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Krupa András: A kiskőrösi szlovákok önvallomása a lakosságcseréről
sokgyerekes családokra. Az egyik bükkszentkereszti Csehszlovákiába települt és onnan visszatért asszony elmondta, hogy milyen megkönnyebbülés érte, hogy a határon átérve - igaz, jegyre - rendszeresen kapott cukrot, húst, míg itthon ez akkor nagyon ritka dolog volt. (Személyes élményem, hogy családunknál 1945 karácsonyán csak azért sülhetett édes kalács, mert apám a mezőhegyesi cukorgyárból szerzett ragadós sárga melaszt.) Több csoportban vittek a Tátrába üdültetés céljából gyerekeket, hogy azok hazatérve saját élményeik alapján bizonygassák, mennyivel fejlettebb ott a gyerekek iránti gondoskodás, a szociális ellátás. Elhitetően ígérték az anyáknak, a feleségeknek, hogy ha áttelepülnek, Csehszlovákia mint győztes állam el tudja intézni, hogy a vesztes magyar hadsereg hadifogságban sínylődő szlovák származású katonáit hazaengedjék. Az adatközlők egybehangzó véleménye szerint mindegyik fogoly hozzátartozó Magyarországra tért vissza, s akkor, amikor a magyar katonák is! Általában is szembeállították a győztes csehszlovák államot a háborút vesztett, háborús bűnös Magyarországgal. A gazdasági mélyponton lévő, háborús károktól szenvedő országgal szemben a viszonylagos jólétet tükröző Csehszlovákia idealizált képét a hazai szlovákok szegényebb tömegei gazdasági érdekükből, és politikailag is el tudták fogadni. A propaganda fényében a győztesek oldalán álló Csehszlovákia szovjetbarát, igazi demokratikus, antifasiszta állam volt, s zömük baloldali (kommunista, szociáldemokrata) lévén ez beleillett saját politikai elképzeléseikbe s a szervezetük, a Szlávok Antifasiszta Frontjának politikájába is. A propaganda éles magyar- ellenességével is jórészt azonosulni tudtak, mert a ’45 utáni magyar közéletben az osztályérdekeken álló széleskörű „úrellenességet”, felhasználták a szlovákokat általában elnyomó magyar urak elleni gyűlöletre. Nem egy településen érték emiatt attrocitások a hatalom helyi magyar képviselőit (jegyző, pap stb.) Az országot a súlyos helyzeténél is borúlátóbban bemutató propaganda eleinte jelentősebb sikereket ért el a nemzeti öntudatra való hivatkozásnál. Jól tükrözi ezt egy Naszvadra települt kiskőrösi szlovák férfi vallomása, amelyben az őshazába való visszatérés és a nemzetiségi sérelmek elé helyezi az akkori rossz gazdasági állapotokat, mint az áttelepülés fő indokait: „A Horthy-rendszerben nehéz helyzetben éltünk... a háború még nehezebb helyzetet hozott ottan. Rettentő rossz körülmények voltak ott akkor, kérem szépen. És azt nehéz lenne megmondani, hogy volt ebben olyan kérdés is, hogy amikor szlovákok nekünk ezt magyarázták: Jövünk át, haza és így tovább. Sokszor azért eszembe jut, az is, hogy néha tótoknak is csúfoltak bennünket.”33 Azonban a hazai gazdasági viszonyok konszolidálása, a stabilizáció, az értékálló forint jótékony hatása nyomán a jelentkezők közül számosán visszaléptek. Ezt felismerték az áttelepítést irányító csehszlovák szervek (s utólag a szakirodalom is), nem véletlenül sürgették a lakosságcsere elhúzódásával szemben a gyorsabb lebonyolítást.34 A szlovákiai toborzóknak a szegénységre apelláló, azt túllihegő szövegével szemben kialakult sajátos ellenállás is, s előfordult tragikomikus eset is: Az egyik péteri adatközlőnőnk az utolsó tyúkjait vágta le, s rántott combokkal lakatta jól az agitátorokat, hogy lássák, milyen bőségben élnek itt a szlovákok. Többet nem is keresték fel, s Magyarországon maradt. Az agitátorok különösen a jobb egyéni érvényesülés tekintetében léptek az irreális ígérgetések csúszós talajára. Ezekre irónikus hangnemben emlékeznek a kiskőrösi szlovákok: ígértek füt-fát, boronát, mindent. Hogy milyen gazdagok leszünk 107
