Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Sz. Kőrösi Ilona: A zsidó elemi iskola Kecskeméten (1840–1877)
(Thun-féle tanterv), a tanítás a földrajz és a történelem kivételével németül folyt. A főtanfelügyelői látogatások és vizsgák alkalmával kiváló eredményeket tudtak felmutatni - még a rettegett Haas Mihály főtanfelügyelő is megelégedéssel távozott Kecskemétről, és rövidesen nyilvános főelemi tanoda címet kapott az iskola. (A kiváló eredmények mellett ennek egyik feltétele az volt, hogy a hitközség növelje az iskola fenntartására szánt összeget). Az 1850-es években több mint 250 tanuló járt a 4 osztályba. Hogy a követelményeknek minél jobban megfeleljenek, magas óraszámban tanítottak. Ezért a császári-királyi oktatási minisztériumból egy alkalommal figyelmeztetést is kapott az iskola, mivel „nem tekintvén azon káros hatást, mely a tanulók testi és szellemi fejlődésére a napontai tanítási időszak túlságos megnyújtásából ered, naponta 7 tanórát tűzött ki önkényileg...”11 Az iskola szerette volna elérni a kilátásba helyezett minta főelemi tanoda címet. Ennek azonban feltételei voltak: új iskolaépület, a tanítók számának gyarapítása és fizetésük felemelése. Ennek érdekében több alkalommal fordultak a városhoz segélyezésért. 1856-ban kérték, hogy a többi egyházhoz hasonlóan, népességükkel arányosan az izraeliták is részesüljenek rendszeres anyagi támogatásban. „Ezen város gyermekei vagyunk... Ezen város az, hol mi élünk, a hol lakunk és a munkásságunk napi foglalkozásait végezzük - írták kérvényükben, - ezen város az, melynek csinosbulására és minden tekintetbeni előhaladására többi lakostársunkkal közösen, sőt arányilag legnagyobb mértékben törekszünk...” A város azonban szűk anyagi forrásaira és egyéb, súlyos tanügyi kiadásaira hivatkozva sem a kért összeget, sem a Szentkirályon igényelt 30 hold földet nem biztosította számukra. A továbbiakban ismét csak a saját erejükre hagyatkozhattak. Az 1860-as években a különféle nehézségek ellenére zavartalanul működött az iskola és a jóhírű felekezeti iskolák közé tartozott. 1861-től magyar volt a tannyelv. Minden bizonnyal az iskolának is nagy szerepe volt abban, hogy Kecskemét az 1860-as - 70-es években egyike volt azoknak a hitközségeknek, amelyeknek zsidósága már többségben magyarul beszélt. Az 1870-es évek első felében a zsidó iskolát évenkénti segélyben részesítette a város. Ekkor azonban már egy nagy átalakulás foglalkoztatta a város valamennyi felekezetét és iskoláját: a községi népiskola és a községi iskolaszék létrehozása. Kecskeméten a községi iskola 1872-ben jött létre, a katolikusok csak később - 1875-ben - léptek be, az izraeliták pedig az önálló felekezeti iskola megtartása mellett voltak. 1877-ben azonban ők is kénytelenek voltak átadni iskolájukat a községnek. Nemcsak a városi segélyezés elmaradása játszott ebben szerepet, hanem az 1868-as zsidó kongresszus következményei is - amely a hitközségben is szakadást idézett elő és a hitközség pénztárába nem folytak be a gabella-díjak, melyek az iskola fenntartásának egy részét jelentették. (Ráadásul az 1860-as években eltörölték a tandíjat is, ami szintén egy bevételi forrás volt.) A tanítók mindegyikét - kiváló tanerőknek minősítve őket - átvette a községi népiskola. Az 1870-es, 1880-as évektől már rendszeres statisztikák, iskolai értesítők állnak rendelkezésünkre. Ezek alapján figyelemmel kísérhetjük a tanköteles zsidó gyermekek sorsát és előmenetelét. Az elemi iskola befejezése után számarányukhoz képest nagy számban tanultak tovább a város középiskoláiban. 1891-ben például a piaristákhoz 23, a református gimnáziumba 18, a reáliskolába 72, a polgári iskolába 39 izraelita járt, az alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolába pedig 38.12 Áttekintve a zsidó tanköteles gyermekekre vonatkozó statisztikákat 1914-ig, 88
