Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)

Beszédes Valéria: A tisztaszoba változása Észak-Vajdaságban

Szobabelső Csantavéren (Fotó: A. Juriga, 1983.)

ÖSSZEGZÉS

Észak-Bácskában nem alakult ki tehát olyan asztalosközpont a XIX. század közepén, ahol önállóan kialakított stílusú festett bútorokat készítettek volna. Az itt élő különböző nemzetiségű lakosság befogadóképessége nagy volt, az apatini, zom- bori, szabadkai, újvidéki, zentai vásárokra különböző tájegységekről hozták ide az asztalos portékát is. A komáromi ládákat egész Vajdaság területén kedvelték, a gömöri ácsolt ládákat minden bizonnyal a XVIII. század végi telepítéskor hozták magukkal. A békési, hódmezővásárhelyi festett ládák legnyugatibb pontja Szabadka, déli pontja pedig Becse és Kishegyes. A szegedi kirajzásé magyar falvak kedvelt bútora volt. A századvég hagyományos szobabelsője rendkívül változatos volt. A sváb, a magyar, a szerb, a bunyevác gazdák polgári lakosságára jellemző bútorokat vásárolták. A szoba berendezésekor továbbra is ragaszkodtak a hagyományos párhuzamos berendezéshez.

Ebben az időben, a századfordulón hagyományőrző sokác falvak már helyben készítik bútoraikat, kialakítják helyi stílusukat, amelynek jellegzetességeit máig nem gyűjtöttük össze. Szerencsénkre Béregen és Monostoron még sok festett bútor lelhető fel. Élnek az egykori asztalosok leszármazottjai, egy asztalosdinasztiáról is tudunk. Hasznos lenne, ha a meglévő tárgyak és mesterek visszaemlékezéseiből meghatároznánk a Duna menti sokác festett bútorok jellegzetességét.

Kupuszinán, a másik hagyományőrző településen, a századfordulón, a korábbi sötétkék szín helyett, a világoskék jön divatba. A szabadrajzú minták elhelyezései is a helyi mesterek leleményét tükrözik. A kupuszinai bútorok feldolgozása is adóssága a vajdasági néprajztudománynak

44