Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Kovács Endre: Doroszló népének piaci kapcsolatai
A háború kezdetével menekültáradat indult: Líkából, Boszniából és a Szerb Krajnákból érkeztek emberek, kik még színesebbé tették a hetipiacok etnikai képét. A zuhanó életszínvonal következtében a nyugdíjasok járandósága a létminimum alatt van. A lakosság vásárlóereje is folyton csökken. Ez a piacon a túltermelés látszatát kelti. Olykor délről, szűkebb Szerbiából akkora a fölhozatal, hogy egy termelő képes lenne ellátni a hódsági fogyasztók összességét korai paradicsommal meg zöldségfélével. A PIACOZÁS FOLKLÓRJA A piacozók véleménye szerint a hetipiacon mindent el lehet adni, ha az eladó eléggé fölkent hozzá. Erről tanúskodik néhány közismert történet is. 1. A II. világháború utáni években nagy volt a kereslet a paradicsompalánta iránt. Kihasználta ezt egy asszony, és a Mosztongában szedett kinézésre hasonló, árva kelésű sédkendert (Eupatorium cannabinum L.), amelyet paradicsompalántaként árusított. Ugyanez a személy egy másik alkalommal fekete hagymaként adott el selyemhernyóürüléket. 2. A piacozók zsargonja igen jellemző a gazdasági tevékenységre, amelyet folytatnak. Eredményes munkájuk érdekében olykor egymás nyelvét is eltanulják. Az alábbi történet is ezt illusztrálja. Szilbereken különféle virágpalántát árusított egy idős asszony. A piac vége felé elégedetlenül csóválta a fejét és ezt mondta a szomszédjának: „No, akkó máma aztán lesz visslájsz!” (Értsd: áru, ami nem kelt el, ezért vissza kell vinni.) Beszédjét meghallotta az egyik vevő, és kíváncsian kérdezte, melyik virágot hívják így? „Hát ezt!” - mutatott a kofa a palántára. A vevő virágkülönlegességnek képzelte, és mind megvásárolta. 3. A kupecok mind ügyes állatkereskedők voltak, de a nép tudatában csalóként szerepeltek, kik gyakran kerültek szembe egymással is. Az alábbi két eset is ezt szemlélteti. Az egyik doroszlói ember sztrapári kupéétól vásárolt tehenet a zombori vásárban. Amikor az áldomást itták, az eladó jókedvét kihasználva a doroszlói vevő, komolyra fordítva a szót, kérte, hogy mondja meg az igazat, jó tehenet adott-e el, mert ezt úgymond, neki előre tudnia kell, ugyanis van egy módszere, amellyel elejét veheti az esetleges bajnak. Kíváncsivá tette vele az eladót, aki végülis beismerte, hogy a tehén meddő, tejet sem ád annyit, amennyit az imént mondott. Mostmár úgyis mindegy, a tehén ára ugyanis az én zsebemben van! - tette hozzá. No és mit tehetsz ellene? - kérdezte kíváncsian a csaló. Őszinteségedet meghálálom - mondta nyugodtan a vevő. Ha tudsz titkot tartani, hát akkor elárulom, mi ilyenkor a teendő. Az egyre kíváncsibb eladót a kocsma előtti fához kötött tehén bal oldalához állította, ő maga viszont a jobb oldalánál maradt. így, ni! - simogatta kétfelé a bajuszát. Most pedig jól figyelj! Ha azt mondom: most, akkor a tehén árát átnyújtod nekem a tőgye alatt. Ezt háromszor kell megismételni. Amikor aztán a huncut vevő kezében érezte a tehén árát, hirtelen zsebre vágta, és faképnél hagyta az ámult csalót. 4. Két huncut doroszlói kupec, az öreg Gamási meg az öreg Zóni, tehenet mentek venni a zombori vásárra. Találtak is megfelelőt, de az eladó nagyon rátartotta az árát. Amikor már az alku sem segített, egyikük bosszúsan ezt mondta az eladónak: Hát, ha nem adja, akkor nem! Teszek róla, hogy megbánja! Megrontom a tehenét! Azzal már le is kapta a kalapját, és a tehén tőgye alatt háromszor a másik oldalon álló öreg barátja kezébe adta ... A „rontás” láttán az eladó előbb dühbe gurult, 34
