Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Kovács Endre: Doroszló népének piaci kapcsolatai
termesztése ma már teljesen meg is szűnt. A kerti vetemények közül káposztát meg dinnyét a dernyei rácok, valamint a bácsi sokácok kocsiról árusítottak a falu utcáin. (Ihlán innét ered a mondás: Ád az Isten, hoz a rác.) Törött pirospaprikával meg savanyításra való baburapaprikával a kupusziniak, vágott dohánnyal a bácsgyulafal- viak (telecskaiak) és a szilágyiak látták el a falut. A bezdániak híres bognárok hírében állottak, subát meg díványt pedig a kerényi kisiparosok gyártottak az egész környék részére. Aszalt gyümölcsöt: szilvát meg körtét Brcskó környéki bosnyákok árultak kocsiról. Híres cenzárok meg kupecok éltek a faluban, akik más falvak kereskedőivel tartottak főn állandó- kapcsolatot. Innét a faluban a Birkás, Kecskés, Kupec meg Zsidó ragadványnevek. A szilbereki trágyacenzárt például Ganyésrácnak nevezték a környéken. A közismertebb vásárok közül mindenképpen a nustári (Szlavónia) állt kiemelkedő lóvásár hírében. A kulai vásárban ekét, parasztkocsit meg hasonlót árultak, mivel Kulán működött a Polich-Varga gépgyár. Innét a „kulai eke” meg „kulai kocsi” típusnevek. Másik fontos vásár a hódsági volt, amely valamivel később létesült. Itt apróbb jószágot, sertést meg birkát adtak-vettek. Voltak más fontos vásárok is, amelyek emléke az idő múlásával eltűnt az idős adatközlők emlékezetéből. PIACOZÁS A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 1945-ben a környékről elmenekült vagy elhurcolt lakosság helyébe líkai, szerbiai meg montenegrói szerb telepesek érkeztek. Az új lakók nagyrészt „bőracok” (harcosok, voltak, kik a jugoszláv államtól házat, telket meg méltányos nyugdíjat kaptak. Alig fejeződött be az agrárreform, megindult a kollektivizáció. Termelőszövetkezetbe tömörültek, így hát különösebben nem vonzódtak a zöldségkertészet, a szőlő- meg a gyümölcstermesztés iránt nem voltak eléggé motiválva az önellátásra sem. Gondozás híján kipusztultak a gyümölcsfák, a szőlőtőkéket kivágták, így a korábbi szép szőlőskertek szántóföldekké váltak. Ilyen körülmények között a gyümölcs hiánycikké vált a környező piacokon. Busás hasznot hozott ez a doroszlói paraszgazdák számára, akik ily módon értékesíteni tudták a szőleikben termett gyümölcsöt is. Doroszló meg a szomszédos falvak határában az összes tanyát lerombolták. Szerepüket a még létező zombori szállások vették át. Nekik köszönhetően a környék lakossága a zombori piacon vásárolt apróbaromfit: libát, kacsát, pulykát és gyöngytyúkot. A hat-nyolc évig tartó ínséges időszakban, ami az 1950-es évek elejéig húzódott el, sok doroszlói „feketéző” járt rendszeresen az eszéki piacra. A helyi motormalomban őrölt fehérlisztet, fizettség gyanánt kapott kristálycukrot, tyúktojást, vágott baromfit, a vajszkai bogyáni rétben termesztett baburapaprikát meg más zöldségfélét árusítottak. Mindez aszályos években igen jövedelmező foglalkozás volt. Hasonló céllal a gombosi vízimolnárok is szívesen vásároltak búzát a doroszlói parasztoktól. Ugyanezen években sok fejőstehén volt a faluban. A tejtermékeket az apatini piacon árusították, amelyek ott hiánycikknek számítottak. Ez miatt szokatlanul megnövekedett a piacozók meg a viszonteladók száma. A piacra termelés annyira vonzóvá vált, hogy a szegényebbek néhány alkalommal közösen fogadtak kocsit áruszállításra, és amíg nem adtak túl áruikon, a piacon éjszakáztak. A falut 1937-ben villamosították. Villanyvasalók csak az 1950-es évek vége felé jelentek meg a faluban. Elődjük a szenesvasaló volt, amelyhez szenet a helybeli pékek árusítottak, meg a szenes cigányok, mert a doroszlói erdőben tiltva volt a szénégetés. 30
