Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Kovács Endre: Doroszló népének piaci kapcsolatai
1908 körül Doroszlótól a militicsi határig az út két oldalán csak szőlőskertek voltak, amelyekben kunyhók is álltak. Szüretkor a tájék tele volt apatini meg szentiváni kocsikkal. Nagy hordókkal jöttek borszőlőt vásárolni. Kenyérgabonával Gombosnál, a Dunán raktak meg uszályokat a zsidó nagykereskedők. Később a szerb állami terménytőzsde közvetítésével értékesítették a gabonájukat. A búza a II. világháborúig a belső fizetőeszköz szerepét töltötte be inkább, azonban viszonyítási alapként mindmáig megmaradt. A jószágot év közben kupecok vásárolták, vagy pedig az év meghatározott szakaszaiban a vásáron adták el. A lótartás fénykora az első világháború négy-öt évében volt. „Azelőtt nagy lóvásárok voltak” - emlékezett vissza egy adatközlő. Hajnali ötkor már kocsik sorakoztak a vásártéren. A falubeliek nagyobb része szívesen járt Zomborba meg Bácsba, valamint más kisebb vásárba. Voltak, akik távolabbi, szlavóniai vásárokra is eljártak. Például Nustárra, Vukovárra meg Gyakovára. Régen, amíg vágóra nem vásárolták a lovakat, akkor ha „olyan” volt, amit soha többé nem kívánt viszontlátni a gazdája, távolabbi vásáron adta el. A vevőt is úgy választotta, hogy az mennél messzebbről való legyen. A növendékmarhát például május 1-jén kitették a gulyára, hogy ott följavuljon. Július 10-e és 20-a között volt a kulai vásár, ahová a sok marhát elhajtották, a kocsija után minden gazda négyet-ötöt is vezetett. Rengeteg ló meg szarvasmarha volt a faluban. Egy időben a kulai meg zombori vásár volt a leghíresebb, ahová még a külföldi vevők is eljártak, akik a vágómarhákat Bécsbe szállították. A malacokat a rácmiliticsi németek vásárolták meg, de később a hízott sertéseket is ők vitték el, mert különösebben nem értettek a hizlaláshoz. Hízott kacsát, libát meg apróbaromfit a környező piacokon adtak el a doroszlói- ak. Volt a faluban egy Boulanger nevű kiskereskedő, aki átvette a baromfit. Ősszel a doroszlói torkos búcsú után is ő vásárolta föl a kövérludakat. Tollat, rongyot, rossz vasat meg hasonlót a zsidó vásárolt föl. Rongyért vagy subadarabokért tálat adott cserébe a házaló kereskedő; disznószőrért pedig mesze- lőt a házaló kereskedő, kefekötő kisiparos. Tyúktojást minden szatócsnál lehetett cserélni gyufáért, petróleumért, dohányért, kristálycukorért meg hasonlóért, amire éppen szüksége volt a háziasszonynak. A viszonteladó kofák a módosabb házaktól tejet, tojást meg putert szedtek össze, és a szomszédos, németlakta településeken házhoz szállítva adták el. így tettek szert némi jövedelemre. Innét a Tfejes, Puteros meg hasonló ragadványnevek eredete. Befőzéshez a meggyet például karkosárban, a fejükön vitték Szilberekre meg talicskára helyezett feketekosárban Rácmiliticsre. A szabadban gyűjthető termények közül a gubacs képezte a csere vagy fölvásárlás tárgyát. Vadgyümölcsöt az erdőben találtak, a Szondi sokácok is idejártak vadkörtét szedni. Teának való hársvirág meg más gyógynövény csak elvétve került piacra. A szerb uralom két évtizede alatt (1919—1940-ig) a rendszeres piacozáshoz engedélyt kellett váltani, ami fékezőleg hatott a legális piaci kapcsolatok fejlődésére. Ezzel magyarázható a házaló kofák nagy száma, kik ilyenformán elkerülték az engedéllyel járó adókötelezettséget. A gyapjút például a rácmiliticsi német strikerek vásárolták meg a gazdáktól birkanyírás alkalmával, ami ezidőtájt lakomával egybekötött, sátoros parasztünnepnek számított. A szántóföldi növények közül bükkönye a falunak nem termett elég. Ennek 29
