Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Tóth Ágnes: Kényszer vagy lehetőség
teljes kitelepítését követelő erőteljes föllépése között összefüggés van. A Szovjetunió beleegyezését és támogatását a szlovákiai magyarok kitelepítésében élvező cseh diplomácia közvetlen érdeke volt a magyarországi németek teljes kitelepítése. Éppen ezért javasolja, kezdeményezzenek koalíciós tárgyalásokat, „itt ama pontok egyike, hol nekünk kell irányt szabnunk a Kommunista Pártnak és nem fordítva, mert a Kommunista Párt - ha nem is tudatosan - nem a magyarság világos érdekeit képviseli, hanem egy világpolitikai játszmába vitt bele bennünket.” 30 A magyar történettudomány hosszú ideig azt a véleményt képviselte, hogy a magyarországi németek II. világháború utáni kollektív kitelepítését a magyar kormány mindenekelőtt a nagyhatalmak kötelező érvényű előírása miatt rendelte el, illetve hajtotta végre, és ez megegyezett a társadalom széles rétegeinek akaratával. A hazai németség jogkorlátozását, jogfosztását, az egyes törvények kapcsán kibontakozott politikai vitákat nyomon követve azonban megállapítható, hogy a magyar politikai pártok és a kormányzat kevésbé volt e kérdésben megosztott, mint a magyar társadalom. Kétségtelen, a társadalom egyes csoportjai elfogadhatónak tartották a nemzetiségi problémák kitelepítéssel történő megoldását. Ugyanakkor e mellett létezett a közigazgatás tisztviselőinek, a helyi társadalom széles rétegeinek az a törekvése, amely a központi rendelkezések, és az azokat végrehajtó szervek törvénytelen eljárásai ellen emeltek szót. Az elhurcoltak érdekében 1945 tavaszán fellépők, a kitelepítések során a törvénytelenségek ellen tiltakozók, a rendeletek hiányosságait föltáró közigazgatási alkalmazottak a társadalom széles rétegeit jelentették. Föllépéseik során sokszor ők maguk is egzisztenciális fenyegetettségben éltek, s ezt vállalva tették amit tettek. A pártok és a kormány döntéseit a hazai német lakossággal kapcsolatban elsősorban azok a politikai törekvések, és külpolitikai kényszerek - földosztás kapcsán a belső telepítések, bukovinai székelyek, szlovákiai magyarok letelepítése - motiválták, amelyet a jogfosztásuk, kitelepítésük révén el akartak érni. így az állampolgári jogok korlátozásánál - egyesülési, gyülekezési, választói - sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a vagyoni korlátozások. Kétségtelen, a kormány cselekvési szabadságát, szuverenitását, és döntéseit a SZEB jelenléte, illetve jogköre erőteljesen befolyásolta.31 Ugyanakkor a törvény- előkészítő viták azt is tükrözik, hogy a magyar politikai erők túnyomó többsége maga is elfogadta és szorgalmazta a kitelepítést. Ezért kezdeményezte májusi jegyzékében a magyar kormány maga a kitelepítéseket. A kitelepítendők körét pedig igyekezett mindig oly módon meghatározni, hogy a keret a „körülmények” szerint tágítható legyen. Kifelé - elsősorba a szomszédos országokban élő magyarság miatt - a kollektív bűnösség elvének határozott és egyértelmű elutasítását képviselte, ugyanakkor folyamatosan napirenden tartotta, és lebegtette ezt a problémát. A belpolitikai feszültségeket mindig a kisebbség rovására oldotta meg. A magyar kormány felelős azért, mert saját hatáskörében sem járt el a hazai német kisebbséggel szemben egyértelműen. A tényleges lépések és a verbális, deklaratív politizálás között jelentős különbségek mutatkoztak. Nem tett semmit a felelősség megállapítása, és annak kifelé történő megjelenítéséért. Nem tette nyilvánvalóvá sem a magyar társadalom, sem a nemzetközi közvélemény számára, hogy mi az amit saját elhatározásából, és mi az amit a SZEB nyomására tesz. Pedig ezt saját erkölcsi védelme, és a szomszéd országok magyarságának helyzete is megkívánta volna. Elháríthatatlan a felelőssége a végrehajtás során történtekért. Az egyébként is jogi hézagokkal, sebtében meghozott törvények már önmagukban is 185
