Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)

Krupa András: A kiskőrösi szlovákok önvallomása a lakosságcseréről

A csehszlovák áttelepítési bizottság 1946. március 4-én már meg is kezdte a működését, 16 körzeti hivatalt hoztak létre az országban, a feltételezett hazai szlovák lakta térségekben. A 4. volt a kiskőrösi, melynek körzete a városon kívül Dél-Pest megyére, ill. a Duna menti szórványokra terjedt ki (Dunavecse, Apostag, Solt, Dunapataj, Dunaegyháza, Bócs stb.).11

A toborzást mindjárt megkezdték, lényegében meg sem várva a magyar parlament jóváhagyását (1946. május 14.). Március 4-től május 27-ig 90090 személyt vettek számba, ezután még egyhónapos pótlólagos kampányt folytattak június 27- ig, ekkor jelentkezett még 7520 fő, azaz összesen 95421 szlovákot írtak fel áttelepülőként. Az egyezményben előírt hathetes toborzás valójában meghosszabbodott. Egyik fél sem volt megelégedve az eredménnyel. A magyarok a népszámlálás adatai alapján kevesebb jelentkezővel számoltak, de a csehszlovák fél csalódottsága nagyobb volt, mert a várt előzetes számhoz képest (450000 fő!) a szlovákok alig több, mint ötödé vállalta az áttelepülést.12

Kiskőrös körzetéből szlovák adatok szerint 2641 személy jelentkezett. Közvetlenül Kiskőrösről a korabeli sajtó híradása szerint 900 fő várt áttelepülésre.13 Más adatok szerint 992.14

A toborzó propagandába a hivatásos alkalmazottakon kívül Szlovákiából bevontak vezető politikusokat, élenjáró szlovák kulturális intézményeket (színházak, énekkarok - ezek csoportjai vándorelőadásokat tartottak), néprajz- és nyelvjáráskutatókat is (ők felkeresték a hazai szlovák települések jó részét, s a gyűjtött anyagot később publikálták, így propagandamunkájukon túl értékes képet is nyújtottak a hazai szlovák népi kultúra és nyelv akkori állapotáról).15

Az áttelepülők feljegyzését, kontrollját az AFS szlovák tagozata is végezte. A frontnak az áttelepülést feltétel nélkül szolgáló csoportjával szemben Tótkomlóson már 1945-ben kialakult oppozíció, és Slobodníj hlas címmel újságot is kiadtak, melynek első száma 1945. július 8-án jelent meg, de a lap csak nyolc számot ért meg. A békéscsabai II. kongresszuson (1946. július 27-28.) észlelhető volt a másik tábor, az ott-maradók csoportja is. A kongresszus egyébként az összes magyarországi szlovák kötelező kitelepítéséről határozott, attól függetlenül, hogy jelentkezett-e vagy sem. A szlovák szekció vezetői ezt táviratilag megküldték Párizsba Masaryk csehszlovák külügyminiszternek, aki felolvasta a békekonferencián. A békéscsabai szlovákok augusztus elején ellentüntetést szerveztek. A nyilvánvaló provokáció nem érte el célját a békekonferencián sem. Az eljárást még az elfogultabb szlovák szakírók is nagy hibának tartották az áttelepítés sikere szempontjából.16

Azokat a jelenségeket, hogy a szlovákok jelentős hányada mégis a régi otthonában való maradás mellett döntött, szlovák részről a tudományos értékelésekben is a magyar hivatalos szervek halogató taktikájával, ellenpropagandájával indokolják.17 Ez nem igazolható, számos adat szól az ellenkezőjéről. Pl. a kiskőrösi Hírek című helyi újság 1947. augusztus 16-i számában a Magyar Áttelepítési Kormánybizottság hirdetésben közölte, hogy sem vagyoni, sem személyi joghátrány nem éri a kitelepülőket. Több újságcikk Békéscsabán szintén ezt tanúsítja. A Viharsarok 1946. április 13. számának vezércikkében többek között ezt írták: „Testvéri szeretettel búcsúzunk az önként távozó szlovákoktól. Hálás szívvel vagyunk az itt maradó szlovákok mellett.”18

A lakosságcsere különböző okok miatt elhúzódott. Az első kitelepülök 1946-ban mentek, ezek vagyontalan családok voltak, helyükre még nem érkeztek magyarok. Számuk 7935. Kiskőrösről és környékéről elenyésző számban képviselték magukat:

102