Fehér Zoltán - Fehér Anikó: Bátya népzenéje - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 6. (Kecskemét, 1993)
A bátyai nép zenei élete - Hangszeres zene
körében, téli szomszédolások alkalmával, disznótorokban szívesen hallgatták. A játékra nem tanította senki. Az 1950-es években még volt egy-két család birtokában gombos harmonika. Ivó Lajos kb. tízéves korában teljesen maga tanult meg rajta játszani. Legény korában apja tangóharmonikát vett neki, s ezen szintén kotta nélkül játszott. Negyven évvel ezelőtt még a gyermekek is készítettek maguknak játékhangszereket: gyufásdobozból vagy fél dióhéjból gumihurral citerát, cirok vagy kukoricaszárból hegedűt. Tavasszal minden gyerek tudott fűzfasípot metszeni. Kereplőt inkább a felnőttek készítettek gyermekeiknek. Vásárokban, búcsúkban cserépsípokat, okarinákat is vettek Húsz évvel ezelőtt a szállási kocsmában még azzal szórakoztatta egy bátyai férfi a társaságot, hogy meggyfakérget tett a szájába, s úgy fütyülte a nótákat. A gulyás, a kanász kürtszóval jelezte a jószágok kihajtását. A faluban mindenki ismeri a templomi harangszó jelentését. A két vüágháború közti időben Bátya népe a hangszeres zenét sem idegenből kapta. Több zenekar is működött, amelyeknek tagjai helybeli parasztemberek voltak. (Cigányok ugyanis nem éltek a faluban, így cigánybanda nem jöhetett létre.) Spontán alakult és már régóta működő két tamburás banda, a hivatalos támogatással létrehozott tűzoltó zenekar (rezes banda) és a vonós zenekar muzsikája nemcsak a bátyaiakat gyönyörködtette, hanem a közeli és távolabbi helységek lakóit is. A hagyományos népzenéhez kétségtelenül a tamburás bandák álltak legközelebb. A „kottistáknak” induló másik két zenekar közül a tűzoltó zenekar 1944-ben megszűnt, míg a vonósok különféle összeállításokban még az ötvenes években is muzsikáltak, mint „naturisták". A tűzoltó zenekart egy Kudelik nevű, Kalocsáról kijáró karmester tanította, s a községi ünnepélyeken lépett föl a 30-as években. Tagjai voltak többek között Monori János és Jéló Pál. A vonós zenekar hangszereit Mogyorossy hangszerkereskedésében vásárolták Pesten. A hat tagú banda: Szarvas József (Jáncsika) nagybőgő, Sáfrán József (Kormos) brácsás, kontrás, Okvátovity Gáspár kontrás, Kapitány Péter cimbalmos, Kapitány Pál másod prímás, Harangozó Péter első prímás. A banda tagjai valamennyien parasztfiatalok voltak, leventék. Egy pesti származású karmestert fogadtak, aki családjával együtt leköltözött Bátyára, és sorkosztos volt a banda tagjainál. Boros Lászlónak hívták és 150 pengő havi fizetést kapott. Egy fénykép tanúsága szerint 1932-ben már muzsikáltak. Kottából tanultak, de nem mindenki értette a kottát. Pestről rendelték a slágerek kottáit. (Tenyeremen hordom, Ott fogsz majd sími, stb.) Amikor szétment a banda. Harangozó Péter még néha a tamburásokkal muzsikált. Az egyik tamburás banda az ülés-féle vagyis a Jókó, a másik a Rakiás-féle a Pálus banda. A Palus banda tagjai: Rakiás József prímás, Marokity Tamás segédprímás, id. Raki ás József basszprímás, Béda János kontrás, Balogh István bőgős és néha Zsiga Kálmán foktői cigány cimbalmos. A tanulás és a muzsikálás fül után ment. Rakiás József 1928-ban 14 éves korában került apja zenekarába, mint kontrás, s négy év múlva már ő volt a prímás. Egy hódmezővásárhelyi bizottság előtt kelett vizsgázniuk. 1938-ban kapott prím tamburát. (Rab Ödön zombori hangszerkereskedő boltjából.) Rakiás szerint a zenekarban a prímás D-ben, a basszprímás Á-ban játszik. Emlékszik, hogy az első dala: Cintányéron jó a cukros pogácsa volt, a másik meg: Maricaja vecerala. Az 1930-as években tánciskolában is muzsikáltak a Dudás-kocsmában szombaton, vasárnap. Lakodalmakban hétfőn és szerdán szinte minden héten játszottak, mert eljártak Fajszra, Miskére. Előre megalkudtak. Egy-egy zenész 3-4 pen13
