Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

Te ugyan lehet, hogy most nem csókolnál meg, olyan csúnya vagyok. Már csak azért se mehetnék haza.

Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt.

szombaton estére: okt. 22-ére. — még hétfőn: okt. 24-én. — valamelyik levelemben írtam: az okt. 18-aiban. — Pistáikhoz: Móra Istvánékhoz. — Mutterka: özv. Kanizsai Nagy Ferencné. — Gyula: Walleshausen Gyula. — Zsuzsának: Kanizsai Nagy Zsuzsának. — Pista mén szombaton: okt. 29-én.

58

MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1898. november 7.

Édes Galambom!

Nem tudom, mindig az lesz-e a mi sorsunk ezután a levelekkel, hogy én mindig elkésve írjak és te mindig elkésve kapd a levelemet. Ha azonban valamikor nem voltam, most végképp nem vagyok az oka, hanem te vagy, lelkem, a mennyiben rosszul címezted a levelet, mert nem 38-at írtál, hanem 28-at és így előbb a bejelentőhivatalba vitték és csak éppen most kaptam meg a F. H.-pal együtt, a melyet előbb mindig a bejelentőbe visznek. Hova kalandozott el az eszed, lelkem, mikor a levelet írtad? A levélbül ugyan úgy vettem észre, hogy énrám is gondoltál volna, de a cím, a cím! Nem járt ott az a szép szőke bajúszú legény, a ki még most is a fogát hányja: a Pál Karcsi?

Legelőször is a hazamenetel ügyit hozzuk rendbe. Hát nem hagysz nekem békét, lelkem? Meg hogy nem tréfáltam-e? Nem, édes szerelmem, nem tréfálok. Okvetlen hazamegyek, megmondom még az időt is. A hónap végin, úgy 28—30. körül. Előbb semmi esetre se mehetek, mert akkor kapok talán jegyet. Hiszen az se lesz már olyan soká. Mond meg, galambom, otthon is, nálunk — mert éppen ma kaptam tatátul levelet: hínak haza a neve napjára. Ha pedig nem megyek, pakkot akarnak küldeni. Menni nem mehetek, pakkot pedig hétfőnél előbb ne küldjenek, mert én péntektől vasárnapig úgy el leszek foglalva, hogy még csak éjszakára se jöhetek haza. Azért te is, lelkem, mindjárt válaszolj a levelemre, mert ha később írsz, esetleg nem kapom meg. Ép azért a házszámra is ügyelj, hogy megint a bejelentőbe ne tévedjen. Avagy-e, végkép elfogyott már, a mit én czimeztem meg, az a boríték? Jaj pedig még soká lesz, mikor megint fölatreszálhatok vagy félesztendőre valót.

Éppen mikor a levélírásba fogtam, jött szegény Géza s most is itt van, mikor ezeket a sorokat írom. Mondtam is neki, hogy most éppen róla írok. Szarvaséknál van szállva, kosztja azonban nincs szegénynek sehol, nincs neki mit enni, mert az a kis pénzecskéje, a mit fölhozott, még tegnap elfogyott az utolsó krajcárig. Most Gyula adott neki egy-pár hatost. Helyet még most se birt kapni, bár mindenfelé járt már. Hanem azért jó kedve van és, a hogy látom, még mindig reménykedik. Mióta feljött, keres bennünket, de csak most talált ránk, mert a házszámunkat, a mit te mondtál meg neki, elfelejtette. (De nem tudom, nem rosszul mondtad-e?)

94