Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
ügyvéd: nem tudjuk azonosítani, esetleg dr. Guttman Emil. — ag öreg Péterfybeg: Péterfy Sándorhoz. — Dr. Waldapfellel.’Waldapfel János (1866--1935) gyakorló főgimnáziumi tanárral s pedagógiai íróval; a „mintagimnáziumnak” 1897-től 1920-ig volt tanára. — stipendiumot: ösztöndíjat. — hatvan- három napig lessel ögvegy: bizonytalan értelmű utalás; talán arra kell gondolni, hogy még 63 nap van addig, amíg Móra karácsonyi szünetre hazamegy menyasszonyához. — Kubán: Kubán Endre, félegyházi születésű egyetemi hallgató. Félegyházán a gimnazista években jó berátságban volt Mórával, 1894 szeptemberében létrehoztak egy triumvirátust: Móra, Kubán, Szilágyi László, valamint Krausz Mózes, mint póttag. A cél egymás kölcsönös segítése volt a különféle tantárgyakból az iskolai feladatok megoldásánál. Az „alapító levél” Vészits Ferenc birtokában van. — Szabó Ilonát: félegyházi kislány, Walleshausen Ilona és Móra ismeretségi köréből. — Láng Vilma: nem tudunk róla közelebbit. — Gyula: Walleshausen Gyula. 55 MF — Walleshamen Ilonának, Budapest, 1898. okt. 18. Édes Mindenem! Nem is gondolod, milyen kín nekem ezt a levelet megírni, mikor olyan nagyon szeretnék már valami jó hírt írni, a minek megörülnétek és nem írhatok semmit, semmi újat. Mert azt hiszem, nem újság már előtted, ha megírom sok-sok törődésemet, sok-sok küzködésemet, az se újság már, hogy el vagyok én átkozva, hogy nekem semmi se sikerüljön — azért nem is írok ezekrül semmit. Sok bajomat az az új nyomorúságom növeli, hogy a múlt héten valamelyik nap úgy meghűtöttem magam, hogy most se látok, se hallok bele, meg van támadva minden érzékszervem és így estefelé a láz is szemetlenkedik velem, pedig el vagyok én csigázva ennélkül is eleget. És mindig azon a gondolaton alszom én el, hogy otthon vagyok és bent a szobában folyik a kártyavetés, mink pedig teveled, üdvösségem, főzzük odakint a teát. Néha még az emlékezőtehetség is csak arra való, hogy kínozza az embert. Mit csináltok otthon, lelkem? Minél hidegebb lesz az idő és mentül többet nyomorgok, annál többet gondolok haza. A leveleid pedig még most is olyan rövidek. Nem írsz semmit se Mutterkárul, se az édes anyánkrul egyikrül se, panaszkodik-e sokat a tied, szomorú-e sokszor az enyim? Nem jön-e föl Zsuzska téli kabátot venni? Sajnálja-e tata nagyon a borát? És te magadrul is alig írsz valamit, csak épen azért írsz valamit, hogy írj. Jaj Istenem, ha én otthon volnék és te volnál messze, mennyi mindent tudnék én neked írni! Aztán mit érdekel az engem, hogy Jakubek kisasszony mit csinál? És nem szabad annak a levélnek két levélpapírra is íródni és muszáj annak az egy rongyos kis papírnak is felit üresen hagyni? Azt is vettem észre, hogy te, kicsim, úgy írsz, olyan arányban, a hogy én. Ha én sokat írok, akkor te is többet írsz valamivel, de ha én kevesebbet írok, akkor te alighogy pár sort írsz. Persze te arra nem gondolsz, hogy néha inkább más dolgom hagyom el, csakhogy neked Írhassak és ha többet, sokat nem írhatok, bizonyosan az időm nem engedi. Te arra fogod magad és megtisztelsz egy-két hideg sorral. Mintha nem is azért írnál máskor többet, mert a szíved ösztönöz, hanem azért, mert illik válaszolni. Édes galambom: nem ilyen az igaz 89
