Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
49 MF — Walleshausen Ilonának, Kiskunfélegyháza, 1898. június 11. Édes Lelkem! Mikorra soraimat veszed, akkora minden esetre túl leszól az írásbelin, akár szerencsésen, akár sikertelenül. Én éppen azért czéltalannak tartom e levelet, mert ha szerencsésen mégy keresztül, olyan nagyon boldog leszól, hogy az én levelem nem is igen érdekel, ellenkező esetben az én levelem megint fölösleges lesz, mert egy cseppet se tud téged megvigasztalni. Mindazáltal megírom, mert úgy egyezkedtünk meg. Az élet végtelen szomorú így. Itthon vagyok egész nap, nem megyek sehova, nem megyek tehozzátok se, csak esténkint, akkor is eljövök már 9 órakor. Nem jó most sehol se, nem esik jól semmi se, se írás, se olvasás. Napszámra heverek kint a kertben és el-elgondolkozok nem azon az időn, mikor te megint visszajössz, hanem azon, mikor majd megint el kell válnunk hosszú, nagy időkre, mikor nem köt össze bennünket tán egyéb sem, mint az én nagy szerelmem, meg egy-két sor írás — különösen, ha akkor is ilyen jó levélíró leszól, mint most vagy . . . Különben semmi baj, semmi újság, a mi téged érdekelne. Legfeljebb, hogy csütörtök este ott voltak Bellonyiék a Fraulein Bodenlosszal, éppen akkor jöttek, mikor én hazaszaladtam a dolgozatokat megcsinálni. Ugyanaznap találkoztam Nikora úrral. Tegnap (pénteken) volt ott Nagy Rózsika (a Gyula kiszemeltje), Zsorzs, meg Mutter nagyon kisértették volna velem, hanem én nem álltam kötélnek. Én nem megyek többet lánynyal végig az utczán rajtad kívül. Körülbelül most, mikor én befejezem a levelem, fejezed be te is az írásbelit. Szivem- bül óhajtóm ugyan, hogy sikerüljön, azért, hogy légy már olyan boldog, a milyen „nem voltál még életedben sohasem”. De félek, akaratlanul is félek, hogy ha sikerül, ezután még büszkébb, helyesebben még hidegebb lész hozzám, mint eddig voltál. . . . Nem akartam ugyan elpanaszolni, de most már mégse bírom ki szemrehányás nélkül: hogy végtelen rosszul esett és nagyon, nagyon fájt, hogy énnekem még csak egy szót sem üzentél Gyuláiul! Azt csak megtehetted volna, ha már azt nem engedte meg tömérdek elfoglaltságlod, hogy egy-két szót papírra vess! Hanem igaz — bocsáss meg, kicsim! — elfeledkeztem arrul, hogy nagyon sok elébb való dolog van a szerelemnél! Különben kezeidet csókolja a te szegény Ferkód F. 1898. jun. 11. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. túl lesből a% írásbelin: Walleshausen Ilona e nap tette le óvónőképzői képesítővizsgájának írásbeli részét Hódmezővásárhelyen. — megint el kel! válnunk: 1898 őszén; Móra itt jócskán előrevetíti az ese81
