Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
tem rá előbb írni, mint most, este — valamint azt is bocsásd meg, ha összevisszább lesz a levelem még a szokottnál is, de olyan lázam van, hogy alig tudok magamrul. Valamelyik éjszaka a gyerekek az ablakot kinyitották és én úgy megtaláltam fázni, akár télen. Egész elrekedtem, náthás lettem, — most már jobban vagyok, de a szám még most is mind föl van cserepesedve. Hozzá meg hat óráig korrigáltunk ma, aztán egészen ki vagyok állva. Hanem az én bajomnál sokkal jobban aggaszt engem a tiéd. Látod, látod, kicsim, ezért makacskodsz, ezétt daczoskodsz te mindig. Hát hiába volt neked minden beszéd. Mert én egyébb okát nem tudom a te bajodnak, mint azt, hogy nem eszel. Hát ezt éred el, látod, a te soványítási-kúráddal. Kedvem volna azt mondani, hogy köl- lött ez te neked, ha nem bántana és aggasztana sokkal jobban a bajod, minthogy szemszemrehányást tennék. Nem avvégrül aggódom, hogy a tanulást abbahagytátok — vinné manó a könyveket! Hanem attul félek nagyon, ho^y nagyobb baj lesz abbul a fejfájásbul, a mi magában is elég szenvedés. Hanem azért, Mutterka, írja meg, az Isten áldja meg, hogy ha nem eszik ez a haszontalan, — mert bizony, bizony nem hogy hazamennék akkor, de még csak levelet se írok neki. Hiszen tudom én, hogy ezeknek az elkövetkező izgalmas napoknak már az elgondolása is kimerít — a tanulás is kifáraszt, — mindig mondtam én, hogy erősnek kell lenned. Ezért a zsörtölődésért meg ne haragudj, kicsim, mert bizony vérző szívvel írtam én ezt. Úgy is elvetted már a kedvem nem tudom, mennyi időre. Látod, eddig pihenés volt az énnekem, ha rádgondolhattam, most még csak rád se gondolhatok annél- kül, hogy össze ne szoruljon a szívem . . . Vigyázz, vigyázz magadra, édes mindenem, ha magadért nem, én miattam vigyázz magadra, ha egy kicsit is szeretsz . . . Amúgy szürkén, unalmasan, álmosan folynak a napok. Istenem, de igazítanám pedig őket előre, nem úgy, mint az egyszeri lány az órát hátra. Az értesítést elsejére okvetetlen várom. Édes anyáméknak már elsejéig nem írok, — hanem addig is csókolom őket olyan igaz szívbül, mint azt ilyen édes anyja mellül keserves idegenbe szakadt fiú teheti . . . A másik mamámot meg kérném valamire. Legyen szíves valamelyik gyerektül hazaküldeni Móriczékhoz a Vasárnapi Újságot, azt a nagy könyvet, a mit Rimóczi elhozott Kovács Imréiül, aztán ott hagyott nálunk. Különben kézit csókolom addig is, míg értelem lesz neki külön is irványolni. Mutterkának, Zsorzsnak kézit csókolom, téged, édes kis betegem, addig is, míg gyógyulást vihetek neked, ölellek, csókollak: Ferkód Budapest, 98. apr. 26. NB. A levelet úgy küldd, mint a múltkor. Akkor korán reggel kaptam pénteken: félnyolczkor. Csókollak. 73
