Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
33 Kedves Ilonkám! Minden akadály és késedelem nélkül kezemhez vettem leveledet. Éppen itt volt Bakos Ödön, — a mit azért említek meg, hogy aztán el ne felejtsem megírni, hogy csókoltat tiszta szivbül. Mindenekelőtt a hazamenetel ügyit hozzuk rendbe. Nem bánnám a hazamenetelt, sőt egy kicsit tán szeretnék is hazamenni, de aligha lesz belüle valami. Mert igaz, hogy hétfőn már leteszem az utolsó colloquiumot és szabad leszek, de aztán megint jön az íratkozás ezer huza-vonája. Hanem azért ha jegyem lesz, hazamegyek három-négy napra. Már szerzett volna Miska, vagy legalább próbát tett volna eddig is, de ő is el volt foglalva a kollokviumokkal. Én ma tettem le a negyedikből, még egybül akarnék collokválni. Addig nemlélekzem szabadon. Ha kollokvium: legyen kollokvium. Különben bővebben a mihozzánk írt levélben olvashatsz majd róla a jövő héten, ha érdekel. Kedves leveled annyira tele van hivogatással, lelkem, hogy arrul nem is írsz: hogy telik az időd? Varrogatsz-e? Mikor szoktál énrám gondolni? Én nagyon sokat gon- gondolok most rád: mert majd mindennap látok mennyasszonyt a Barossutcai- templomba menni, vagy az oltártól jönni — mennyasszonyt, fehérruhást, piros képűt, ragyogó szeműt. És akkor mindig gondolok valamit és mindig fölengeszteli valami melegség a fagyot a szívem körül . . . Gyula is pihen most egy kicsit, kissé kifújja magát. Most már nem is hat órakor keltem föl, hanem csak hétkor, mert nyolctul kilencig van a kurzusuk csak. Friss, jókedvű, eleven és éhes, mint a farkas, mindig. Szerencséje, hogy a vacsorájával nagyon meg van elégedve. A héten volt Pistáéknál egyszer, ma este talán megint eljön. Annak, a mit az én édes jó kis hugomrul írtál, nagyon megörültem. Annál is inkább, mert én már lemondtam minden reményről. Hacsak hogy nem az én vigasztalásomra írtad, a mit írtál. Csak azért, hogy engem ne bántson a könnyelműsége, a mi bizony megkeserítette már sok órámat. Kérlek is, édes lelkem, híven és igazán tudósíts mindig róla, ha hallasz róla valamit, akár jót, akár rosszat. . . . Megint csak visszatérek Ödönre, Bakos Ödönre. Sokáig itt volt, tractált bennünket helytelennél-helytelenebb beszéddel. Untuk már nagyon, mind a kettőnknek lett volna okosabb dolga is, de itt ült egész délelőtt. Az előbbi gazdájával valami nézeteltérése volt, most új helye van egy elég rossz hírű, sőt nagyon hírhedt utczá- ban, a melyik tele van lebujokkal, a mi véghetetlen fejleszti azokat a kamasz-passziókat, a mikben Ödönke bővelkedik. Mindezeket azonban csak úgy írom meg, hogy végképp a családban maradjanak. Különben az édes apjárul olyan tiszteletlenül nyilatkozott, hogy aztán alig tudtam rá nézni. A héten, helyesebben a ránk jövő héten valószínűleg keresztelőben leszek: csüMF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1898. január 28. 61
