Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
meghálálom én még a te jóságodat, már csak úgy a magam módja szerint, ha most olyan álmos vagyok is, mint még sohasem. Majd megcsókollak érte karácsonykor. Visszaadod-e? Most pedig 4.-re csavarom a naptárt, a melyet Wallesszhausen Ilonka ő nagyságáiul kaptam, aztán megcsókolom azt a bizonyos levelet, a melyet szintazon W. I. kisasszonyul kaptam, végre lefogom a szemeim, és álmodom megint csak azon fönt nevezett W. I. asszonyságnál, a kinek én majd 14. nap múlva olyan nagyon sokszor megcsókolom azt a piczi kezecskéjit, a kivel ő majd annyiszor megrángatja ezt az én bojnyík hajamat és a kivel ő olyan aranyos, de nagyon hosszú levelet fog írni vasárnapra, vagy legkésőbb hétfőre az ő álmos vőlegénykéjinek, a ki olyan sokszor, olyan igazán öleli, csókolja: Ferkónak Bpest, 97. decz. 3. Tintával írott autográf H. L. monogramos levélpapíron. MFM ír. Gyűjt. húgomat: Móra Juliskát. — holnap, vagyis szombat este tartjuk a nevemnapját: Ferenc-nap dec. 3.; nyilván azért tartották meg mégis 4-én, mert ez esett hétvégére, amikor a heti munka után fölszabadultabban ünnepelhetett a család. — azért a szép levélért: a levelet nem ismerjük. — bojnyík hajamat: vö. a nov. 20-ai levélben adott „önarcképpel.” 22 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1897. december 11. Kicsi mennyasszonyom, édes üdvösségem! Betegen, láztul gyötörve, hét órai munkáiul halálra fáradva írom ezeket a sorokat. Beteg vagyok, drágám, beteg vagyok, szentem! Nem tudom, mi bajom. A nyomda rémítő melegében is elő-elővesz a hideglelés, a láz mind kihányja a számat, aztán a szívem körül is fáj valami — olyan nagyon, nagyon beteg vagyok. És tudom, hogy meg se is gyógyulok, míg haza nem megyek. Hiszen már csak hat nap: mert péntek este megyünk. De olyan nagyon, nagyon hosszú idő még az! Hanem ha eltelik! Akkor, akkor gyógyulok én meg, te melletted, édes kicsi szentem, te melletted, szőke üdvösségem! Soha, soha nem nélkülöztem még annyira a fészek melegít, soha nem éreztem annyira a te szerelmed hiányát. Ha csak egyszer megfoghatnám a kezedet, ha csak egyszer végig simítanád a homlokomat! Olyan elhagyatott, olyan tehetetlen vagyok te nálad nélkül! Milyen rossz is annak, a ki nem tud mást: csak szeretni, végtelen szeretni! 46
