Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

Kemény, mogorva, durva Volnék,

Szívednek az ne, óh ne fájjon.

Törölje az le drága könnyed,

Ha olykor-olykor bántanálak:

Jön óra, melybe megbocsátok Teérted az egész világnak!

Móra Ferenc

Azt hozzánk is, neked is elfelejtettem megírni, hogy az egészségem egész helyreállt, hogy ne is várjatok, de karácsony előtt egyszer rágondolom magam a hazamenetelre. Édes anyámnak is mondd meg.

Csókokkal: F.

Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt.

Az egyik oldalon a szöveg, a másikon a vers.

Keltezetlen; egyik korábbi tulajdonosa 1897-re datálta. Ez nagyon valószínű, a „karácsony előtt- re” való utalás azt is föltételezni engedi, hogy valamikor 1897 novemberében vagy december elején keletkezett.

hoznánk is: szüleihez. — Az én martyromról: megjelent a Félegyházi Hírlap 1898.nov. 10-ei számában a Tükördarabok című, 5 egységből álló versben, kisebb eltérésekkel. Az itteni I. egység ott a 3., az itteni II. pedig az 5. A Tükördarabok újraközlése: Móra Ferenc ifjúkori versei. Kiskunfélegyháza, 1976. 190-193.

20

MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1897. december 1.

Aranyos Ilonkám!

Nem tudom, hol kezdjem, annyi az írni valóm. Sok-sok gondolat tódul a toliam hegyire, úgy meggyülemlett már a mondani valóm, hogy ha reggelig írnék, se tudnám mind kiönt [en ]i, a mi elárasztja a szívem.

Legelőször a zavaros, össze-vissza való írásomért engedj meg, — de ma szerdán este van és én kedden reggel óta egy szikordumot se aludtam, — a mi nagyon czifra história és így levélbe nagyon hosszú volna elbeszélni. Mindössze annyi a következménye, hogy most olyan vagyok, mint valami ázott kutya és rémkámborodottan írom ezeket a sorokat.

Hétfőn délbe kaptam a te aranyos leveled és rögtön, még hétfőn délután akartam rá válaszolni, — azonban bolond keserves hangulat vett rajtam erőt s úgy nem akartam neked írni, nehogy megszomorítsalak. Kedden reggelre hagytam tehát az írást és azóta mindig gyötör az önvád: hogy te szomorkodsz, hogy az én levelem késik, hogy neked fáj, hogy az én levelem késik, hogy a te galambszíved tán haragszik is, hogy az én levelem késik . . .

43