Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
olyan. Az asszonyi becézgetésekhdz hozzá vagyok szokva, hálás is vagyok értük, Ninussal bizonyos határokon belül, a míg terhemre nincs, nagyon szivesen elbolondozok, de ez minden. Egymáshoz való viszonyunk semmi esetre se haladja meg azokat a határokat, a melyek közt a te barátságod mozgott a múltban egyik-másik barátunkkal, vagy most mozog Bercivel, vagy Hedrivel, vagy talán addig se megy el. S a mint nekem soha se jutott eszembe kifogást tenni ezek ellen, sőt hálás is voltam a barátaimnak, a kik mulattatják a feleségemet, azt hiszem, ez az eset a te részedről is fennálhat. Emlékezhetsz rá, hogy pl. mikor a mama csinált neked egy kínos jelenetet Engel Sándor miatt, én voltam az, a ki szigorúan rendre utasítottam a mamát. S ha akkor nem jutott eszembe féltékenységgel gyötörni a feleségemet, azt hiszem, most, sok év után, az öregség határán komikus volna, ha a feleségem gyötörné magát ilyen bolondság miatt. Még komikusabb volna természetesen, ha nem magadnak féltenél, hanem a más számára. Ezt a kérdést, fiam, ugy-e elintézett gyanánt ki is kapcsolhatjuk? Van nekünk ennél sokkal súlyosabb problémánk is. Panka, ugy-e, megijedt tőled, hogy soha még ilyen rosszul nem néztél ki? Én is úgy találtam, a mikor hazajöttem és arra az aggodalomra talán az apának is joga van, a mire a lányának. Az aggodalmat növeli az a tehetetlenség és értetlenség, a mivel a sorvadásodat néznem kell, — mert nem tudok rajtad eligazodni. Hiszen semmit se akarsz tenni a gyógyulásod érdekében és mindent elkövetsz az egészséged ellen. Hát mi lehet ennek a magyarázata? Ezen sokat eltűnődtem már, de csak magamban, mert veled erről nem lehet beszélni az idegeid miatt. Igen, az idegek. Én tudom, hogy az idegeid szétbomlottak, de azt is tudom, hogy az idegek se betegek ok nélkül, pedig a tieid nagyon betegek. Én rosszkedvű vagyok — te miattad. De mért van tele a te életed kirobbanó keserűségekkel, a miket én legjobb lelkiismeretem szerint nem okoztam? Ez természetesen visszahat énrám is. Én évtizedeken keresztül — tanú lehetsz rá — viseltem a csörgő-sapkát, nem az idegenek kedvéért, hanem a ti mulat- tatástokra. De a mikor az utóbbi időben látnom kellett, hogy minden hiába, mert a te elkeseredéseddel nem bírok, természetesen én is belefáradtam az örökös napfénymutatásba. Hiszen, édes fiam, én se vagyok az isten angyala, hanem egy szegény elkopott földi ember. Más dolgok is idegesítettek. Az ágy, a miben nem lehet aludni s a mit talán legegyszerűbb volna megcsináltatni, nem? Hát azon kellett tűnődnöm, hogy mért nem csináltatjuk hát meg? Aztán: te tudod azt, hogy én nem szeretem a kenyeret és zsemlyét szoktam reggelizni. Kérdeztem magamtól: mi oka lehet annak, hogy az én feleségem, a ki nekem mindig kedvem szokta keresni, most már nem tudja, mit szeretek? Rá kellett jönnöm, hogy tudná ő, szegényke, most is, de nem telik rá s azt hiszi, hogy rettentő terhein ezzel a takarékossággal is könnyít. Annak is nyomra kellett vezetni — hiszen ha semmibe bele nem szólok is, még se vagyok én egészen ostoba embei — hogy mért ingerel az fel téged mindig, ha valaki azt meri állítani, hogy az én fizetésemből meg lehet élni, pedig ezt igen sokan állítják s magam is ebben a hitben vagyok. S még akkor is ebben a hitben vagyok, mikor te azt lobbantod a szememre, hogy nem tudod, mennyit keresek, mert nem kapod meg, a mit keresek. 322
