Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
sose megállása. Most már, a doktorral összebeszélve, lefektettük. A Jánoska felől való megnyugvás is segített bennünket. Megérted és megbocsájtod, hogy csak az itthoni beszámoló után mék vissza Szolnokba. Tóth Pista megírta, hogy én is mék vele. Tőle azt hallám csak, (előtte való vasárnap volt otthon), hogy Julkának a torka fáj, a csirkéket etette, nagyon fújt a szél, megfázotr,) — s mire odaértünk egy egész ispitára való nyavalya szállta meg. Torokpenész, szájpenész, (mifelénk ez pállás!) ami mind lement a tüdejire elsőbb, aztán a gyomrára; — de ez még csak az avangárde volt, hanem aztán jött a káder: méhgyú- ladás, hashártyalob, az istenfáját! És hogy ő már négy hete fekszik! Levelemet egyet se kapott, istentelen ott a posta! Kora reggel, hat óra előtt elmentem Túlatiszára, szedtem egy kéve Butomust mire hazajöttem, a konyhán pacuháskodott: rápöröltem (képlag), vigyorgott teljes szíve szerint; — (de bolond vagy Te, bátyám!) asztán elmentem néhány lapot megírni, meg itt találkozó régi tanítványoknak sürgönyözni, — visszamenet újra fönt pászálódott az én betegem s gondolom, kínos is volt aztán feküdnie. Soha kövérebb és pirosabb nem volt, mint most. Nem igen mentem be hozzá, hadd legyenek maguk, csak a nyihározására húztam félre olykor a számat. Észre is vette édesanyám, de csak nézett, nem szólt, — se én. Feszelgett pedig bennem a szó: azéit van ez édesanyám, mert én kétszer is írtam már, hogy följönne hozzánk bár egy hétre, beszélgetnének egy kicsit Ufjalusi mamával, — hátha . . . De oszt csak elkezdtem a gyerekekkel meg a kiskutyával játszani. Különben jól van édesanyánk. Csodálatosan picike már. De láttam, hogy bár a lábai éjszakára se lappadnak már le, illetőleg reggelre: nagyon jól érzi magát a száz baromfi, két malac gubernátorságában. Meg se is próbálom soha többet, hogy hozzánk és hozzátok bírjuk. Csak az a lelketlenség bánt és fog bántani mindég, hogy egyszer vagy másszor mért nem írnak édesanyánkról. Most így oszt mink se írunk persze, (én csak épp hogy a Jani életjelét tudtul adtam most így) s aztán ez a mi nagytehetségü színésznő húgunk miránk kenheti 0 nemtörődömség vádját. Pista vasárnap megint otthon volt, megkérdeztem a kocsmárosuktól, mikor cukorért odaát voltam tegnap, — de nincs annyi lelke, hogy átjönne egy szóra. Igaz, hogy az 17 krajcárba kerülne villamoson. Isten veletek! Ölelnek szeretettel mindnyájatokat hív testvéreitek: Pistáék Bp. 916. júl. 12. [Az utolsó oldal bal lapszélén: ] Hogy van Hona? Hol van Panna? Megkaptátok-e a rizskását? Sajna, különbet már itt se kapni. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Jánoska: Móra János. — a hely, a hol most tanyádnak: valahol Bukovinában. Lásd a máj. 13-ai levelet. — Vorn Olga vőlegénye: nem sikerült azonosítani. — Pityó: Vona Olga ismeretlen vőlegénye. — Pistánk: talán ifj. Móra István (1887—1931), Móra István fia. — Virányifőhadnagy: talán dr. Virányi Elemér, később szegedi középiskolai tanár. — Gizi: nem tudtuk azonosítani. Móra István valamelyik menye lehet. — Katának is, Józsinak is: Móra István gyerekeinek. — Lacinak: Móra Lászlónak. — 283
