Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
egy levél. 2-án Írja, hogy egyszerre kapta meg 12 lapomat, menyemét is majdannyit. Elsőbb sorra olvasta őket, aztán összepaklizta, megkeverte, elosztotta és úgy olvasta újra meg újra, 3-án írja, hogy a hely, ahol most tanyáznak, igen húzatos: alattuk születnek a felhők s fázik éje nte a köpenyegük. S ha még egyszer itthon karácsonyfát állíthatunk, akácfa legyen, mert a fenyőt mái utálja. A 4-ikije levél. Avval kezdődik, hogy a kalamajka alatt való élményeit majd elmondja itthon. Az egész hajcécu nem fájt neki úgy, mint az itthoni aggodalom. Aug. 1-én eléli „a nagy büdös hadapródi rangot” s most az gubákkal jár: a gubákat hazaküldi s küldjünk rajta minden héten egy 35 dekást cigarettával és édességgel, s havonta egy nagyot alsógatyával és egyéb ronggyal, — közé csempészvén valami olvasnivalót, — ha leimt, a Victor Hugo Notre Dameját, mert itthon félbehagyta. Volt a levélnek egy kedves bélése is, egy levelezőlap, amit a Vona Olga vőlegénye küldött neki „nagyon zivataros körülmények” közt. A lapon olvasom, hogy Pityó találkozott Janiéknak egy járőrivei, kitől Jani valahogy elszakadt s nem tudták, hova lett. Hogy lett meg, hogy se, nem tudom, de a lap rátalált, (nem postán, persze.) Dátuma VI/18. — A 5-iki lapnak az az érdekessége, hogy új századparancsnokuk, (a régi „elmúlt”), Virányi főhadnagy látta, hogy esett annak idején Pistánk fogságba. „Majd elbeszélem ha szabadságra haza- mék — úgy karácsony táján. [” ] Irt Gizinek is, Katának is, Józsinak is, hál’ Istennek, látom, hogy a régi bohém s hogy csakugyan nincs semmi baja. Azon nem fogy csudám, hogy bírta ki, nem a veszedelmeket, hisz az csak szerencse dolga, hanem a teljesítményt? Hogy á Jánoska leveleinek rádása <s legyen, velük ért Lacmak egy, 26-iki levele, bélelve 4 szál havasi gyopárral. Leváltását elrendelték, minden órán várja s jön haza az ezredéhez a jövő hónap közepe tájára biztosan. Hát az a jövő hónap ez a mostani, a közepe is közel van, hát fölugrunk mindég mindnyájan, (csak Katus nem, ő felül), ha csenget valaki. Laczkót meg keserves betudni az erkélyrül, most mikor nem látni már, akkor is apukát nézi. Józsi jól van, szerinte: jobban a kölletnél. Verebély nem meri [olvashatatlan szó] ereszteni, mert akkor biztosan viszik, hanem most abban koptatja Irén a lábát, hogy ha valahogy fölmentethetnénk. Józsi pedig rajzol, fest, muzsikál s nevet: bánja is ő. Misa tegnapelőtt délután ment ki Isaszegre, ott lesznek szept. 12-ig. Iszonyú komoly gyerek, szinte túlságos. Még a sátorban lakást is komolyan veszi. Olvasnivalót, (láttam) nem tett a kosarába, hanem bőszájú spirituszos üveget meg egy csomó itatóspapirost: igen. Katának gyűjt. Pistát hagytam végtire, felőle vagyok most legnyugtosabb. Bújjon az ördög a teliterhelt, mégis siránkozó kénképészbe, még mindég hajszolnom kell a Pista rabarcképének a sokszorosítása miatt, kit már csak az Ilona kedvéért is nap mint nap sürgetek. A lányok, — most igazán hál’ Istennek! — jól vannak. Ujfalusi mama szombaton hazament s tegnap-tegnapelőtt a nagymosást elvégeztetve: Katus ma reggel lefeküdt s legalább három hétig feküdnie muszáj. Annyira volt és van már a lábával, hogy nem halaszthatja tovább. Még Misa itthon volt, négy órakor kellett felkölteni naponta, mindég volt valami varrni, igazítani való is rá s este 10—11 óráig nem volt Katusnak 282
