Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
kell viselnem hálából azért az elszántságért, a mivel a választás körül dolgozott a jó asszony. Én minden körülmények közt visszajövök még vasárnap, Ilonáék azonban még hétfőn is fönt maradnak s megölelgethetitek őket. Különben megírom addig, mikor, hogy megyünk. (Vagy meg is üzenem a Naplóban — a hol azonban én még sohase üzentem neked. A múltkori üzenet se neked szólt, a mire céloztál, nem is tudom, mi volt benne, de úgy látszik, véletlenül talált. Ha sürgős szükség esetén a szerkesztői postában üzennék, összetévesztések elkerülése végett, M. P. A. betűkre üzenek. Ezt tán senki se veszi magára. A múltkor az öreg Nagy Sándor vett magára egy kellemetlen N. É-es postát.) A többiekről most már majd élő szóval beszélgessünk odafönt. Janinak elküldtem mindjárt a leveled vételekor a saját Naplómból a Búcsúzkodást, a te példányaidat majd a kiadóhivatal küldi. Minden gyerekről írsz — szegényekről — csak Miskáról nem. No arról meg én írok. Küldött egy meghívót az ünnepükre, — ráösmertem a sose látott kezeírására, nagyon Mórás. Hát a lila tinta? Valamikor nekem is kedvem telt benne, de neked nem emlékszem lila korszakodra. Az Isten szeressen benneteket, mint mink: Feritekék Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Gyulát: Walleshausen Gyulát; ekkor katonai szolgálatát töltötte. — Ide vettem Bobot: Móra a Szegedi Napló szerkesztőségébe hívta meg Sz. Szigethy Vilmost, aki ugyan korábban volt már a Napló munkatársa, de jó ideje a Szeged és Vidékében dolgozott. — 7 'orontálpokolegybázán: ironikus névadás, a Szigethy család nagybecskereki volt; valószínűleg „Szigethy néni” is ott élte utolsó napjait. — Tömörkény [. . . ] be megy katonának: a terv nem valósult meg, Tömörkény nem lett katona. — Pakots: Pakots József (1877—1933),a Petőfi Társaság titkára; levelére Móra mégfebr. TI-ha. válaszolt (Vö.Móra Ferenc levelezéséből. Sajtó alá rend. Kőhegyi Mihály, Lengyel András. Kecskemét, 1979. 58—59.) — a székfoglalót: Móra márc. 12-én tartotta meg a Petőfi Társaságban. Vö. Petőfi Társaság. Budapesti Hírlap, 1916. márc. 13. 7. — Herceg Ferenc: (1863—1954) neves konzervatív író, a kor „írófejedelme”, a Petőfi Társaság elnöke. — Lidiké: Pósa Lajosné, Andrássy Anna Lídia. — Ilonát: Móránét. — Pankát: Móra Pankát. — pocetát: ünnepséget. — a választás körül dolgozott: Mórát 1915. dec. 18-án választották meg a Petőfi Társaság tagjává; megválasztása előkészítése november végétől, december elejétől folyt, ebben Pósáné volt egyik fő „kortese”. Vö. Móra Ferenc levelezéséből. 45—56. — öreg Nagy Sándor: (1836—1919), újságíró, író, a szegedi újságírás hőskorának jeles egyénisége. — Janinak: Móra István fiának, Jánosnak. — elküldtem [...]« Búcsúzkodást: vö. a febr. 6. és 29. közt írott levéllel. — Stukáról: Móra Mihályról (1898—1950), Móra István hatodik gyermekéről; levelét, amelyben nagybátyját meghívta, nem ismerjük. 277