Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Keltezetlen. Tartalma szerint az 1916. febr. 29-ei levél előtt, de már febr. 6. után keletkezett. (Lásd a magyarázó jegyzeteket alább.) a verseken;a versek közül az Utravalő a Szegedi Napló 1916. febr. 6-ai számában jelent meg (ezt emlegette Móra Ferenc a „Jani búcsúztatójaként”), a Levelek a Bujkál mellé című ciklust pedig (A ,,Levelek a Bajkál mellé” ciklusból főcím alatt) több részben, 1916. márc. 5-én, márc. 12-én, márc. 19-én s ápr. 2- án. A versek erősen önéletrajzi ihletésűek. — Jani: Móra János, Móra István fia; mint katona ekkoriban mehetett ki újra a frontra. — cenzorokkal: a háborús körülmények miatt ekkor előzetes cenzúra szűrte meg a lapok anyagát. — kultúrpalota: a Somogyi-könyvtár és a Városi Múzeum közös épülete. — Ilona: Móráné Walleshausen Hona. — Gyula: Walleshausen Gyula. — Tömörkény: Tömörkény István. Végül is nem vonult be. — Katus: Móra Istvánné Ujfalusi Éva Katalin. 163 MF — Móra Istvánnak, Szeged, 1916. február 29. Sz. 916. febr. 29. Kedves Pistám, arra felelek legelőször, a mit te utoljára hagytál, nehogy elfelejtsem mire én is a végére érek a levelemnek: Gyulát, gondolom, három havi itthon-szolgála ttal elégítették ki, de ebből csak pár hét telt még le, a többi idő a felülvizsgálatra kellett. Becskereken volt eddig, most Komáromba helyezték, egy hete itt ment keresztül s nálunk vacsorázott paprikás krumplit. Komárom elég közel van Pesthez s neki bizonyára elég unalmas lesz ahhoz, hogy minden lehető alkalommal átszaladjon vidulni Pestre. Lehet, hogy hozzátok is benéz majd. írni nem bírtam eddig, — jó, hogy nem teszel érte szemrehányást, pedig nem is tudod, milyen baromi élet ez, a mit most magamnak is hihetetlenül bírok s egyszer, félek, mégis nagyon megfizetek. Ide vettem Bobot, nagy segítség is volna, de persze az éjjelezés alól föl nem ment s eddig különben se vehettem hasznát: megbetegedett az anyja valahol Torontálpokolegyházán, a hová egy napért hármat kell utazni s vagy két hét ebben telt el. Most aztán elmúlt szegény Szigethy néni, s Bob jobb kezem leitet, de a balt egészen elvesztem: Tömörkény március 3-án be megy katonának — erőnek-erejév 1! — s ez annyit jelent, hogy most már minden nap nekem kell vezércikket írnom. Kisebb baj; nagyobb az, hogy a kultúrpalotában igazán egyes- egymagam maradok. Na most már tegnapelőtt ír nekem Pakots s kiveti rám a székfoglalót március 12-re. Se vers, se idő a csinálására, de még a fölmenetelre se. (Három vasárnap maradt már el az utam csak Félegyüázára.) Megint első intrádára nem akarok engedet- lenkedni, ne mondja Herczeg Ferenc, hogy: no látjátok, ezért nem való vidéki embert beválasztani! Hát ezt muszáj lesz kimódolni valahogy. Persze kutyástól, macskástól megyünk, hogy még nehezebben mozogjak. Ezért persze Lidiké is nagyban felelős, a ki fölbiztatta Ilonát, ő meg Pankát s most már nem bírok velük. Valami pocetát is akar rendezni Lidiké s akárhogy szabódtam, ki nem térhetek elüle: ezt el 276
