Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

— Szervusz Jóska! — Pardon — azt mondja — egy régi pajtásomat keresem az urak közt, de nem látom itt. Avval ment volna tovább, de én megint csak elejbe álltam: — Szervusz, Jóska! Már most úgy nézett rám, hogy azt gondoltam, mindjárt pofon üt. Ejnye, mondom, talán nem is Rimóczy lesz ez. Megkérdeztem, kihez van szerencsém. — Dr. Rimóczy alkapitány vagyok — mutatkozott be. — Ördög bújjon beléd — mondom — hát mért nem fogadod az ember köszö­nésit. Erre nyalábolkoztunk aztán össze kedves felebarátommal, a kinek már négy gyereke van. Menyi idős házas vagy? kérdezem. Öt, azt mondja. No, mondom, hát a legidősebb gyerek mennyi idős? Öt elmúlt, azt mondja. Tovább aztán nem kérde­zősködtem. Az időjárás valami gyalázatos itt. Még eddig minden nap zuhogott az eső. Tegnap Bánfi-Hunyadon is, a hová épen 5 frtba került a kirándulás, a melyikben az volt a legnevezetesebb, hogy ahogy kiszálltunk az állomásnál, úgy vártuk ott visszafeléig a vonatot. A városba be se mehettünk a szakadó esőben. Ma ebéd után pedig olyan jég volt, a milyent még életemben nem láttam. Azóta eltelt már fél óra, de a Mátyás-szobor környéke még most is olyan fehér, mintha vastagon belepte volna a hó. Nagy fák össze-vissza tördösve feküsznek az úton. Hiszem az Istent, hogy titeket otthon nem vert meg ilyen ítélet idővel. Szegedre az előbb írtam a katonai ügyosztálynak: hogy mi van már az ügyemmel, a szerkesztőségbe pedig a jegyem végett. Vasséktól még nem kaptam látogatást, a minek persze tudom az okát: 6-os szám helyett 7-est mondtam nekik. Hát ti, lelkem, hogy éltek? Levelednek nagyon megörültem, bár már párját kap­tam volna s benne jobb újságot rólad. Most hozza a levélhordó a mama, meg a Zsorzsék üdvözletét. A Mutterkáét is, a mamáét is kézcsókkal köszönöm, ?dd át nekik. Titeket holnapig is csókol Apukátok Kvár, 908. jul. 20. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Ez alatt az idő alatt: Móra 1908 júliusában pár hetes régészeti tanfolyamon vett részt Kolozsváron. — A félegyháziak: a tanfolyamon, tudomásunk szerint a „félegyháziak” közül Szalay Gyula és Porst Kálmán vett részt. — Rimóczy- Rimóczy József (1879—?), Móra félegyházi gimnáziumi társa, jogot végzett. — az előbb írtam a katonai ügyosztálynak: Móra és a katonaság viszonya mindvégig bizonytalan és rendezetlen volt; már az ún. egyéves önkéntességet sem szolgálta le, s később, a világháború idején is tisztázatlan körülmények között kerülte el a frontot. Nem tudjuk, ekkor milyen ügye volt a katona­sággal. — a szerkesztőségbe: a Szegedi Naplóba. — Vasséktól-. Vass Gézától (1866—1910) a Szegedi Napló ekkori felelős szerkesztőjétől. — mama: özv. Walleshausen Jánosné. — Zsorzsék: Kanizsai Nagy Zsuzsa és férje, Kovács Sándor. — Mutter káét: özv. Kanizsai Nagy Ferencnéét. 227

Next

/
Oldalképek
Tartalom