Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

hány úri emberrel Szegeden beszélt vasárnap, mind őt gyanúsította meg azzal, hogy megrikatta őket azzal a czikkel. Mivelhogy én nem írtam alá a nevemet. Meg a hogy jól esik az embernek, hogy' olyanok köszönnek neki az utczán, a kiket sohse látott: de a kik ösmerik a nevit az ujságbul. Szóval jól esik tudni, érezni az embernek, hogy' most már tartják valakinek Szegeden, ha Félegyházán nem is, a hol nyilván még útkaparónak se kellene.

— Nem tudom, édes szívem, észreveszed-e hol a tintán, hol a betűk formáján, hogy hány'szor maradt félbe és hányszor kezdődött újra ez a levél. Sohse tudom, melyik perczben cseng a telefon, vagy melyik pillanatban csíp meg a nyomdászinas. Most azonban, ha a szerelmesek istene segít, befejezem már ezen pár sor írásomat. Annál is inkább, mert a lakásügyben is jelezhetek már valamit, a mi most már kimarad a hétről, lévén csütörtök éjszaka, mikor ezeket a sorokat írom. Ma délután összejöttem az útczán Weisz Lipóttal, el is erőltetett hozzájuk s valami öt-hat lakást aztán tárgyalás alá is vettünk. A jövő héten, valószínűleg szerdán, vagy pénteken, mikor legkevesebb dolgom lesz, átjöttök reggel és rendbe hozzuk az egész dolgot, illetve rendbe hozzátok ti, mert nekem nem igen lesz beleszólásom, lévén én mindeme dolgokban tökéletes hülye.

Ezzel aztán rendben lenne a dolog, csak az én hazautazásomról szóló hírt várod még bizonyosan nehezen. Vasárnap nem mehetek, mert Békefi megint utazik, hanem hiszen majd jöttök ti a jövő héten. De te valószínűleg nem is erre vagy kiváncsi, mint inkább arra, mért nem mentem én vasárnap nem Félegyházára, hanem Pestre. Az utazás elmaradásának, hogy úgy mondjam, anyagi okát már ösmered: a nagykikindai útat. Hanem ez téged valószínűleg nem elégít ki, mert nemcsak a te látásodról volt szó, hanem a vizsgáról is. Ez az no, — gondolod magadban ugy-e, mikor ideérsz. Más ember talán hímezne-hámozna, hanem én őszintén és nyugodtan vallhatom meg, hogy nem mertem nekiugrani a vizsgának. A mint már előbb is jeleztem, ez az új izgalma ennek a szokatlan életnek nagyon erőt vett rajtam. De csak akkor láttam tisztán az állapotot, mikor hazulról visszajőve, az utolsó hetet ismétlésre akartam fordítani, Akkor láttam, hogy két hónap mégis rettenetes nagy idő, ha az ember azalatt rá se gondol a maga tudományára. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy másnak elég ne lenne ez a tudomány egész életire, hanem tudjátok, hogy én skrupulózus vagyok néha ilyenekben. Persze ti erre azt fogjátok mondani, hogy ez az élet ezután is csak ilyen izgatott lesz és hozzá járulsz izgalomnak még te is, mint vadonat-új feleség. Hanem vegyétek tekintetbe azt, hogy én nem olyan ember vagyok, mint más: és nekem te nem izgalom leszel, hanem békesség, enyhülés, nyugalom. Te, te, édes szivem! Aztán a nyáron kevesebb lesz a dolog, munkatárs pedig több. És én szeptemberben leszek végzett, junius helyett.

így' áll a dolog, ti mit szóltok hozzá, nem tudom. A tiszti főorvossal kifundáltunk egy egészségi, illetve betegségi bizonyítványt, hogy idegbajom miatt halasztást kérek. Változtatni már nem lehet rajta, és azt hiszem, feleségemnek így is csak eljössz hozzám? Vagy kicsilied még a várakozást?

Hát így van a sor, drága szívem. Nagyon haragszol, vagy csak egy kicsit? Meg

210