Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Ceruzával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Mikor még eg) hetes katona sem vagyok: Móra 1900. október elején vonult be az egyéves önkéntessége letöltésére (ez az egyetemet végzettek tartalékos tiszti képzése volt tulajdonképpen); az egy évet azonban nem töltötte le, már 1900. november vége előtt leszerelt. — kirukkolni: katonai kötelékben kivonulni. — Három hónapon át egy órára se szívesen mordultam nélküled: a felsőlövői iskolai évet befejezve (jún. 28.) Móra hazatért Félegyházára, s a júliust, augusztust, szeptembert otthon töltötte. — Gyula: Walleshausen Gyula. — itt, ennél a jobbadán németekből álló eprednél: Móra ún. közös hadseregbeli ezrednél szolgált, a ferencvárosi Mária Terézia laktanyában. — kommandót: vezénylési nyelvet. — a^ én leendőbadnagyságom: nem lett hadnagy. — egzecirogtmk: gyakorlatozunk. — tata: Móra Márton. — a pucetomnak: tiszti szolgának. — még hétfőn este: október 1-jén, valószínűleg még a bevonulás előtt. — Pistáiknál: Móra Istvánéknál. — a mi Miskát illeti: valószínűleg Sántha Mihályt, Móra egyetemi társát. — Mutterkát, meg a mamát: özv. Kanizsai Nagy Ferencnét és özv. Walleshausen Jánosnét. 105 MF — Walleshattsen Ilonának, Budapest, 1900. október 10. Ezt csak másodszorra olvasd, mert ezt már hétfőn írtam. Édes Mindenem! Tegnap (vasárnap) délután, mikor az előbbi levelet megírtam, az volt a számításom, hogy majd a Havas Miska sógora bejön és attul kiküldőm. A szolgákra, a kik a maródi szobában vannak, nem merem rábízni, ne hogy a bélyegért elsikkaszszák a levelet. Talán majd most bejön H. M. sógora és attul kiküldőm. Tehát nem kell megijedned, ha idegen írás lesz a borítékon, a mibe majd csak odakint teszi a levelet az én Tóni barátom. Végtelen bánkódom azon, hogy ilyen nyugtalanságot okozok neked levelem késésével. Körülbelül 8 óra most. Te már várod a postást. Nem megy. Először boszankodol, aztán szomorkodsz, utoljára kétségbe vagy esve. Csak az a jó, hogy most talán senki se mondja, hogy az ördög se tudja, mi bajod. Este felé, vagy estére mamáék is elmennek, meghallgatni, mit írtam. És levél még most sincs. Csak legalább akkorra megkapnád, mikorra Gyula indul, hogy üzenhetnél tőle valamit. Mert írni, úgyis tudom, külön fogsz, sokat, nagyon sokat a te maródis katonádnak. No de igazán írta Gyulánk a levelibe, hogy majd csak eltelik ez az egy esztendő, mint a hogy már eltelt egy hét. Tegnap délután ugyan alig bírtam kiállni sírás nélkül, mikor eszembe jutott hogy egy héttel ezelőtt még kettős őrangyalkép vett körül a te szerelmed, meg az édes anyám szeretete. Most pedig ? . . . De talán jó is lenne már befejezni ezt a levelet, elég bajod lesz vele eddig is, hogy ki- betüzhesd az én tintával is olvashatatlan betűimet. Aztán akár keveset írjak, akár sokat; a vége csak egy: hogy te, mikor elolvasod ezt a levelet, ráborulsz az asztalra és keservesen végig siratod a mi keserves életünket. . . Az éjjel már mindig kiszabadulásrul álmodoztam. Hiszen ha még egyszer lehetne! — 185
