Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Jó éjszakát, lelkem, jó éjszakát! Jobbat, mint nekem lesz, mert én velem egyszerre úgy elsötétedett a világ, hogy alig bírom a tollat fogni. Pedig se el nem vagyok esve, se meg nem akarok halni. Aztán meg a szememre is kinlódok, tudod, még otthon panaszkodtam, hogy árpa lesz rajta. Az ugyan nem lett, hanem lámpavilágnál alig látok, pedig az én életem jócskán lámpavilágos. Ennek tulajdonítsd ezeket a góliát- betüket is. Jó éjszakát, jó éjszakát! . . . Istennek hála, jobban aludtam, mint hittem volna. Egy óráig hánykolódtam, mikor lefeküdtem, aztán hánytam, végre elaludtam és pont félötkor fölkeltem. (Óh, hiszen nem bánnám én a hányást, csak megint magvaváló szilváiul, vagy legalább őszi ba- racktul hánytam volna! De soha többet nem lesz erre nekem olyan módom, mint most volt otthon!) Alig hogy elaludtam, mindjárt veled álmodtam. Olyan volt, mintha háromszor megcsókoltál volna és sírtál volna nagyon. De olyan eleven álom volt, hogy mikor fölébredtem, úgy álmos észszel kerestelek, merre vagy? Hanem csak a gyertyatartó, meg az ébresztő-óra akadt a kezembe és hamarosan kiábrándított, merthogy a te arcocskád valamivel melegebb és bársonyosabb az övékénél. De mikor simíthatom én azt végig? A mi a hazamenetelt illeti, szüretre semmi esetre sem megyek haza. Hanem úgy gondoltam, jó lesz, ha vizsga után leszaladok hozzád, — hadd örülj szemem láttára, hadd örüljünk együtt mindnyájan. Addig is majd küldök magam helyett egy-egy verset, kipótlandó a nyári mulasztásomat. (A miben azonban nemcsak én Vagyok vétkes, te még nagyobb bűnös vagy benne, mint én.) íme elüljáróba egy haragos vers, a melyikben azonban minden menydörgős volta mellett is rám lehet ösmerni. Sánta szavalta egy egyetemi gyűlésen, — különben mellékelem ezt is. Érdekes, hogy a néppárti Alkotmány akkori száma milyen szépen emlékezett meg rólam. Hanem hát csak nem pótol ez a vers engem, ugy-e, szentem? Többet érne ugy-e ennek a haragjánál, ha én magam haragudnék rád? Ugy-e még azt is megbocsátanád ha megharapnálak? Pedig dehogy haragudnám rád, pedig dehogy harapnálak meg többet, csak ott lehetnék melletted! Tán még azt is szívesen vennéd, ha a szemedbe fújnám a füstöt és úgy kínálnék csak „egy szippantást”! ? Pedig dehogy gyújtanék rá többet, csak ott lehetnék melletted! Ugy-e nem bánnád azt se, ha csúfolnálak, mérgesítenélek — pedig dehogy csúfolnálak, dehogy mérgesítenélek. Még tán azt is megbocsátanád, ha néha-néha később mennék? Pedig dehogy mennék később, inkább el se jönnék tőletek soha, inkább még a macskákat is oda vinném, meg a giliczéket is . .. Hát az esernyőm megkerült-e? Hát Dobák Pista meghozta-e már a könyvét? Hát engem szeretsz-e még? Ha szeretsz, akkor ne várj csütörtököt, hanem levelem vétele után mindjárt láss neki az írásnak, meg ha Mutterkám, kedves nagyanyánk, haragudna is érte. Kézit csókolom neki is, a mamánknak is, Zsuzska nagysámnak is. Téged pedig addig is sokszor, sokszor csókol igaz szívvel Férkód Budapesten, 99. szept. 23. 137
