Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
A gyerekektül elég nyomott szívvel váltam el. Jó darabig elkísértek, aztán visszafordultak ebédelni, hanem ők is olyanok voltak, mint a kiknek az orravére folyik. Pedig nekik csak könnyebb, mert mégiscsak ketten maradnak, de én egész magamban dicsérem a Jézust szomorú idegenben. Mert nagyon szomorú szoba ez az én kis szobám. Nemcsak azért, mert olyan csendes, mint a koporsó, hanem mert amúgy is igen-igen rideg. Agy, asztal, szék, sifon: ez az egész. A lehető leghidegebb egyszerűség, — de egyúttal a lehető legnagyobb tisztaság. Amúgy is úr vagyok: van külön szobakulcsom és kapukulcsom. Most is magam vagyok az egész háznál. Szinte [fura] is, [h]iszen emlékezhetsz [r]á, micsoda nagy hombár. Mondom, nagyon egyszerű szobácska, de nekem annyira megfelelő, hogy én soha se is kívánnék másformát. Különben is igen egyszerű ember maga az öreg is, a ki nagyságos úr létére 14 esztendeje hord egy téli kabátot. A húga, a ki a háztartását vezeti, szinte nagyon kedves jó öreg asszony. Az este vacsorára voltam hivatalos, — nem volt más vendég, csak én magam. De bármilyen pompás volt is a vacsora, én sokkal szívesebben ettem volna a Mutterka péntekesti vacsoráját, a mi szokás szerint hal. Tán éppen csakugyan az is volt pénteken este? A Mutterka emlegetésivel áttérek a hazamenetel kérdésire is. Fölösleges volt írnod, édes szerelemem, hogy nem tudsz beletörődni abba, hogy engem husvétig ne láss. Tudom, lelkem, hogy nagyon fáj, de csak muszáj abba belenyugodnod. Azt írtad, hogy annak az örömire, hogy megáldott az Isten ezzel az állással, menjek haza. Pista is azt mondta, hogy igazad van, jól teszed, ha csalogatsz haza. De aztán ma megint nekem adott igazat Pista, mikor beszámoltam arrul, hogy a házbérfizetés, költözködés, hurcolkodás viharából eligség-elig bírtam megmenteni 25 krt. Ennyi az egész ingó vagyonom, ingatlanom pedig még sohse volt, tán nem is lesz. És te még ezt írod: mi az a 4—5 frt? Kérdezd meg csak akár a te, akár az én édes anyámat, azok majd megmondják neked, ha nekem nem akarod elhinni, milyen szörnyű pénz az a 4—5 frt. De meg szeretném én kérni az Istennek azt a tudósát, a ki 25 krból 4—5 frtot tudna csinálni. No de száz szónak is egy a vége: nyugodj meg, lelkem, a megváltozhatatlanba! Hiszen a februárnak ma-holnap vége, márczius 20 körül pedig repülök haza. Aztán meg azt se mondtam még egy szóval se, hogy ha a könyörülő Isten megkönyörülne rajtam egy jeggyel még husvét előtt, haza nem megyek, de legfölebb csak egy vasárnapra. Hanem azért ne haragudj rám, szerelmes szentem, még akkor se, ha azt kijelentem, hogy abban az esetben se mentem volna haza, ha állást nem kapok. Ha év végéig nem kaptam volna: év végéig nem mentem volna. Mert nem tettem volna ki magam annak, hogy megint a szemembe vágják a koldússágomat, meg az élhetelenségemet és hogy megint a szemembe mondják azt, hogy kiállhatatlan vagyok, mert sokat képzelek magamrul. Annyi bizonyos, hogy ország-világ tudja, ösmeri a büszkeségemet és önhittségemet, — azért biztatott az öreg az este is azzal, hogy ne legyek olyan szerény és bízzak jobban a tehetségemben . . . Egyúttal a jövendőmről is sokat beszélgetett velem az öreg az este. Kifőzött egy 111
