Hála József - Romsics Imre (szerk.): A kalocsai polihisztor. Tóth Mike emlékkönyv. Tanulmányok - Kalocsai múzeumi értekezések 11. (Kalocsa, 2009)
Romsics Imre: Tóth Mike, a fényképész
Romsics Imre fölkeresni a fénykép nélküli helyeket, vagyis a folyóiratok szerkesztője kiküldte fényképészét. A nyári szünidőt általában ezen viszontagságos utazásokkal töltötte. S hogy időt, energiát és költséget nem kímélve végezte vállalt kötelezettségét, azt az 1903-ban közölt eszteregnyei oltárképnél meg is fogalmazta: „Csak úgy mellékesen megjegyezzük itt, hogy ez oltár lefényképezése miatt is kétszer utaztunk Kalocsáról Nagykanizsára, és ismét 15 kilométert bérkocsin oda és vissza. Ilyen fáradalmakba és kiadásokba kerülnek nekünk a képek s a biztos adatok megszerzése. De nem kímélünk semmit.”32 Újabb bizonyságul szolgálhat e problémafölvetésünkre a Hajdan és most című könyv nyomatainak átvizsgálása. Az e könyvben megjelent nyomatokat összehasonlítottuk a Hírnök évfolyamaiban megjelent nyomatokkal. Ezen összehasonlítás eredményeként megállapíthattuk, hogy 12 db olyan Tóth Mike-fényképet találtunk, melynek szerzőjét a Hírnök számaiban nem közölték.32 33 Végeredményben biztosak lehetünk abban, hogy a szerző nélküli fényképek között számtalan Tóth Mike-föÍvétel lehet még, melyek beazonosítására további reményünk nincsen. A fényképész feltüntetése nélküli képek eredete a legtöbb esetben homályban marad. Az azonban bizonyos, hogy küldtek képeket a folyóiratok számára. Erről olvashatunk például egy szűkszavú megjegyzést a Hírnök 1891. évfolyamában, amikor a Régibb emlékek Jézus szentséges Szíve tiszteletéről Magyarországban című sorozat XVII. részeként közöltek egy képet Kassáról. A cikk így kezdődik: „Onnét küldték nekünk e képnek mintáját.”34 Jól fogalmaztunk tehát az előzőkben, amikor arról írtunk, hogy az illusztrációk túlnyomó többségét fényképezte csak Tóth Mike, de nem az egészét. Nagyon ritkán a beküldött kép fényképészének a nevét vagy személyét, esetleg a képet beküldő nevét is közölte, mint például 1904-ben Diósberény Jézus szíve oltárának bemutatásánál: "...Ft. Rudolf Mátyás pléb. úr írta meg nekünk [...] ugyan ő az oltár fényképét is megküldötte." 35 Fölvetődik a kérdés, hogy mikor fényképezett Tóth Mike? Mikor járta az országot? A kérdésföltevés azért lehet jogos, mert a képekhez a XIX. században sohasem kötöttek időpontot. Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a XX. század elején is közöltek olyan fölvételeket, melyeket bizonyosan - lehet ebben a témában egyáltalán kimondanunk ezt a szót? - az 1880-as években fényképezett. írásaiban sohasem szólt a fényképezésről, még utalásokat, áttételeket sem találtunk. Ezért vettük különös meglepetéssel és nagy örömmel a Hírnök 1897. évfolyamának novemberi számában közölt Szünidőm című írását, melyben közölte nyári utazásának helyeit, s megjegyezte a fényképezések tényét. Talán-talán megbocsátja nekem az olvasó, ha meglepetésem és örömöm kifejezéseként az írást teljes terjedelmében közlöm, ami bizonyító erején kívül számtalan tanulságot is hordoz. 32 Hírnök 1903. 18. 33 Csak jegyzetben említem meg, hogy két olyan fölvétel van, melyek szerzőjéről eltérő információt kapunk a Hírnök és a Hajdan és most című könyv hasábjain, egy kaposvári oltár - Hírnök 1896. 267.; Hajdan és most 1898. 220. - és egy pécsi oltár - Hírnök 1891. 275.; Hajdan és most 1998. 160. - esetében. Ez a tény is a föntebb megfogalmazott bizonytalanságunk példázata. 34 Hírnök 1891.316. 35 Hírnök 1904. 281. 36