Hála József - Romsics Imre (szerk.): A kalocsai polihisztor. Tóth Mike emlékkönyv. Tanulmányok - Kalocsai múzeumi értekezések 11. (Kalocsa, 2009)

Romsics Imre: "Az igazság felismerése az ember szellemének kenyere, és életének fűszere." Tóth Mike és a természettudományos ismeretterjesztés

„Az igazság felismerése az ember szellemének kenyere, és életének fűszere” E három példa fölemlítése után talán nem vehetjük túlzásnak, ha azt mondjuk, hogy Tóth Mike természetből vett hasonlatai úgy kapcsolják össze az olvasót a természeti környezettel, mint ahogy megtették és megteszik azt a népdalok bevezető sorainak természeti képei. Tanulmányok és cikkek folyóiratokban és újságokban Tóth Mike saját kezű följegyzése szerint 26 féle lapban legalább 270 cikke jelent meg.67 E megjegyzését mindenképpen igaznak kell elfogadnunk, hiszen csak az általa szerkesztett két folyóiratból 130 olyan cikket jegyeztünk ki, amelyeket bizonyíthatóan ő írt. Pedig egy cikknek számoltuk azokat a sorozatokat, amelyek részletekben, többször éveken keresztül fejeződtek be. Számtalan írás van, amelyről sejthetjük, hogy ő írta, s bizonyosan számtalan olyan írás is van, amelyeket nem írt alá, de szerkesztőként mint kötelező feladatot elvégzett. Természetesen nem adhatunk teret minden egyes írásnak, néhányról mégis említést kell tennünk. 17. kép: Esztergom látképe (Alte und Neue Welt - Einhedeln 1881 nr - 14.216.) A Magyar Nyelvőr 1879. évfolyama két részletben közölte a Régi magyar növénynevek című írását. A 316 növénynevet Clusius 1584-ben, Antverpenben megjelent könyve alapján közölte azzal a céllal, hogy a természetrajz tanítói bátran alkalmazzák az azidáig került magyar neveket: ,yl növénytani magyar nevek megítélésénél, úgy hiszem, az alább következő 67 NAGYFALUSY Lajos 1933. 7. 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom