Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
P. Szojka Emese - Vizin Antal: "Kraljice" - a bajai bunyevácok pünkösdi királynőjárása
Kalocsa, 1993. november 15-19. élővirágból fonott koszorú emléke maradt fenn a szokás gyakorlásának legkésőbbi időszakából. (VELIN 1975. 84.) Ez a motívum, pedig analóg a Szent Iván napi virágkoszorúkkal (LÁSZLÓ 1933. 78 ), ahol szerepük adott esetben hangsúlyos eleme is lehet a szokásnak. (KISS M. 1971. 127-134.) A virágból fonott koszorúk még közelebbi párhuzama ugyancsak a bácskai szerbeknél ismert, ahol pünkösd napján a leányok készítette koszorúk egyben a hosszú vagy a rövid emberi élettartamra vonatkozó jóslások olvasandó tárgyai. (HADZSICS é n. 384-385.) Az énekelt szövegek funkciójuk, de dallamuk szerint is alapvetően két csoportra oszthatók. Egyrészt a szokást, a menetet indító és bezáró, valamint menetdalokra, másrészt olyan rítusénekekre, melyek személyhez, személyekhez szólnak. Legjellemzőbb tartalmi vonásuk alapján házasító-párosító énekek. Ezen belül hangsúlyos az elbeszélő, epikus stílus, olykor a török idők emlékét megtartó (IV.) a történeti ének, olykor pedig a ballada (VI.) műfaját sejtető. Érdemes külön szólni az egyik, leánynak való „Hintázott az Anna...” (VII.) kezdetű énekről, illetve szövegéről. Az alkalomhoz kötött tavaszi hintázás szokását legutóbb Kriston Vízi József vetette fel, utalva az antikvitásig visszakövethető rituális formáira, illetve még a közelmúltban is gyakorolt népi párhuzamaira a magyar nyelvterületen gyűjtött különböző adatoktól a bánáti szerbek és románok hasonló szokásáig. (KRISTON VIZI 1990. 166-172.) A bácskai bunyevácoktól nem maradt fenn közvetlen néprajzi adat az alkalomhoz kötött hintázásra. Részletes leírását azonban a szomszédos, református magyarok lakta Szeremléről Fél Edit jóvoltából ismerjük 1950-ben tett gyűjtőútja egyik eredményeként. E szerint húsvét hétfőjén volt az erdei hintázás napja, amikor legények hintáztatták „vetették” a leányokat az együtthálás félreérthetetlenül megfogalmazott rigmusaira. (TIM ADATTÁR 1-69.) A bunyevác kraljica-ének kezdő sora is minden bizonnyal ilyen, jeles naphoz húsvéthoz, pünkösdhöz vagy talán Szent György-napjához (Vö: KRISTON VIZI 1990. 170 ), illetve valamilyen tavaszünnephez köthető hintázás emlékét őrzi, és nem véletlenül kerülhetett a pünkösdi énekek közé. Bizonyosan a tavasz egyik jeles napjának, Szent György ünnepének éneke a bajai dalok egyik menetközben előadott típusa (IX.). Szent György-napja tavaszkezdőnek számított nemcsak a magyar parasztoknál, hanem a szláv nyelvterületen is. A szokás szerint ilyenkor hajtották ki az állatokat a legelőre, és sok mágikus szertartás, hiedelem fűződött ehhez a naphoz. (TÁTRAI 1990. 145., KISS M. 1988. 94-95.) A bunyevác György-napi ének a hegyi legelők megújulására vonatkozik. A hegyvidéki állattartás rendje szerint a pásztorok télre lehúzódtak a völgyekbe, tavasztól pedig a hegyi legelőkön vándoroltatták a jószágot. Az eredetileg György-napi ének az ünnep jelentőségének csökkenésével kerülhetett át egy másik, ugyancsak tavaszidőben zajló népszokáshoz, a pünkösdi énekek sorába, ahol a kevésbé jelentős, menet közben énekelt dalok között jól megférhetett. Véleményünk szerint ugyanígy nem kraljicaének volt eredetileg a „Sistóknak várában...” kezdetű (XII.) tréfás szövegű dal sem. E két példa jól bizonyítja, hogy míg a rítusénekek funkciójuknál, hivatásuknál fogva maradandóbbak, jobban őrzik, tartják eredeti tartalmukat-formájukat (Vö: DÖMÖTÖR 1974.), addig a szokás kevésbé kötött részeihez könnyedén, szinte ellenállás nélkül kapcsolódhatnak más szokásokból illetve alkalmakból kikerülő szövegtípusok. 95
