Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Wilhelm Gábor: Ismerős idegenek: Együttműködés és interperszonális megértés
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája hogy tudta, hogy a gyógyszer nem hatásos, mégis bevette (noha meg akart gyógyulni). Természetesen ez a viselkedés elég irracionálisnak tűnik. De az is lehet, hogy a beteg elképzelése a gyógyulásról, gyógyszerhatásról eltérő a miénktől, vagy épp a szándéka nem a mi általunk értelmezett meggyógyulás volt. A példából levonható tanulság, hogy „elméletünk” pont az egyes konkrét hiedelmek, szándékok tartalmának megállapításában nem nyújt semmiféle fogódzót, enélkül viszont ugyanarra a viselkedésre szép számú és egymástól eltérő magyarázatot tudunk gyártani. A cselekvő megkérdezése e hiedelmek és szándékok tartalmáról nem nyújt túl nagy segítséget, mivel „elméletünk” nem szól ezek tudatos vagy kevésbé tudatos voltáról, és van okunk feltételezni, hogy legalább számos esetben e tartalmak nem válnak tudatossá, kifejthetővé a cselekvők számára. Mind a hétköznapi, mind az esettanulmányok során használt néprajzi „elméletek” előbb említett tulajdonságai magyarázzák azt a jellegzetességüket, hogy egy-egy személy viselkedését a hozzánk való hasonlósága mértékében tudjuk értelmezni és tartjuk racionálisnak2 Ezért az ilyen típusú magyarázatok nagy mértékben kontextusfüggők, partikulárisak. Abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy otthonosan mozgunk egy-egy vizsgált területen, jóval hamarabb és biztosabban vagyunk hajlandók az ott tevékenykedő emberek viselkedését értelmezni. Sőt, ez a stratégia nem csak személyekre vonatkozik, hanem például a háziállatokra is.3 Minél inkább hasonló közegben és hasonló módon viselkedik egy állat hozzánk, annál inkább hajiunk arra, hogy megfelelő tartalmú hiedelmekkel és szándékokkal próbáljuk meg értelmezni a viselkedését.4 Egyes állatok viselkedésének ilyen intencionális magyarázata azonban gyökeresen eltér e viselkedések tudományos magyarázatától , és sok esetben egész egyszerűen rossznak bizonyul. Épp ezért gyenge az a hétköznapi viselkedéselmélet helyességére vonatkozó érv, mely szerint ez a típusú elmélet nem maradhatott volna használatban , ha nem jó ill. igaz, mivel egy rossz elmélet nem tett volna lehetővé a környezethez való megfelelő alkalmazkodást. Az érvelés azért nem elég meggyőző, mert bizonyos típusú rossz elméletek nem gátolják bizonyos fajta környezethez való alkalmazkodást, sőt néha kifejezetten elősegítik. Tudjuk például, hogy a házi macskák viselkedéséről szinte számtalan hibás hétköznapi ismeretünk van, ennek ellenére ezek megléte nem ásta alá az ember és a macskák között kialakult viszonyt, sőt bizonyos esetekben minden bizonnyal csak javitott rajta. A következő néhány oldalon négy olyan filozófiai nézetnek a hétköznapi viselkedéselmélethez való viszonyát próbálom meg vázolni, melyek különböző mértékben ugyan , de nem elhanyagolható szerepet játszanak a néprajzi leírásokban és magyarázatokban. Bár e szerepek jelenlegi súlya igen eltérő és jövőbeli jelentőségük nehezen jósolható meg, valószínűleg nem túl meglepő az előbbiekben leírtak alapján, hogy a mindezidáig legelterjedtebb nézet - a szemiotikái - a hétköznapi modellt követi. A négy nézet a továbbiakban: a „hermeneutikai”, „szemiotikái”, „fimkcionalista” és „redukcionista”. Az érdekes egyébként az, hogy a közöttük levő egyik legjelentősebb választóvonal a magyarázó és az interpretatív megközelítések mentén húzódik Ez sem a materialista - mentalista, sem a kvantitatív - kvalitatív megkülönböztetést nem fedi pontosan, bár létrejötte nagy mértékben az előbbiek befejezetlen vitáinak eredménye. A hermeneutikai nézet szerint a hétköznapi leírás az 14
