Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Nagy Abonyi Ágnes - Kovačev Olga: Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi
Kalocsa, 1993. november 15-19. szempontjából: „Csak mindent mértékkel. Jobb éhezni, mint nyalni-falni. Koplaláskor, könnyű étel mellett pihen a szív, szabályossá válik a vérkeringés, s ez egészség. A szervezet is megunja ha mindig ugyanazt kapja, legyen az akár túrós rétes is.” Azt mondta, 100 évig fog élni, mert egészségesen él, sajnos végül mégis attól halt meg, ami ellen úgy tűnt kibiztosította magát, agyvérzésben. Amire büszke volt, az saját háza volt.7 Fiatalon, nővérénél csupán néhány évig lakott, majd a város peremén fekvő temető utcába költözött. Innen véglegesen, szintén néhány év múltával a mostani Petar Drapsin utca 13-as, majd 15-ös számú ház lakójává lett. A ház volt az egyetlen vagyona: „...ezzel a tíz ujjammal szereztem. Azért nem kell a társadalmi segély sem. Mert akkor elveszik a házamat. Megtakarítottam én pénzt is, hogy majd veszek földet, de az életben két nagy hatalomváltozást éltem át, s az mind elvitte.” Ez az utcára néző kis ablakos, szárazkapu bejáratos ház még áll. Gazdája azzal dicsekedett, hogy nem csak Amerikában van fehér ház, hanem Kanizsán is. Házát mindig hófehérre meszelte. Az épület belsejében is a fehér szín dominált, fehér falak, fehér keményített, vasalt kézimunkák a bútorokon és az ablakokban. A belépőben levő pad két végét, a házi oltár alsó részét, az imakönyvtartó polcrészét, a konyhaszekrényt és a polcokat mind fehér hímzés szegélyezte. A belső szobában levő almáriumon az „E- zer lyukú terítő” fehérlett és az itt levő asztal is fehérrel volt leterítve. Az asztalon a két tenyérnyi nagyságú díszváza, a gyertyatartó, és az imakönyv mellett mindig fehér porcelán petróleum lámpa állt. Fehér hímzéssel volt díszítve még az udvari vécé is. A felsorolt kézimunkák mind tulajdonosuk munkája. Hímzéseire igen büszke volt, amikor 1979-ben a MIRK-en (Nemzetközi kézimunka kiállításon) díjat nyert, örömét versben is megfogalmazta. Az újságban 1990-ben kézimunkáiról így nyilatkozott: „...a négyezer lyukú díjazott fehérhímzés egy álló hónap munkája. Annak idején egy gróf is rendelt nálam a lányának nászajándékban, de én úgy vagyok vele, hogy ami szép, az nem eladó, az csak maradjon a házban, díszítse a szobát. Nekem még a kinti árnyékszékben is ilyen van a falon. De most már nem'is varrók. Elfogyott a fonál, a mostani már nem olyan.” A kézimunkák nagy része Miska bácsi halála után a zentai múzeum gyűjteményébe kerültek néhány más házbeli tárggyal együtt -almárium, pad, imakönyvtartó, házi oltár, ruhás kosár, petróleum lámpa, gyertyatartók, citera, szájharmonika, köröndi dísztányérok, szita, szakajtók, kisvázák, tüzes vasaló, imakönyv, keretezett fotók, ú jságcikkek, szentképek, édesapjának elbocsátó levele. A házat rendkívüli tisztaság jellemezte. Mindennek meg volt a pontos helye, a kilincsek fényezettek voltak. A házban nem volt villany, de még a víz sem volt bevezetve. A vizet Miska bácsi a legközelebbi kútról hordta, amit a többiek úgy magyaráztak, hogy ő ilyen módon is ragaszkodását fejezi ki a régihez, valamint ellenkezését a nagyravágyással szemben. A fűtést és a főzést kályhával és sparhettel oldotta meg. A tüzelőt is úgy kapta munkájáért, de kartondobozokat is gyűjtött. Sajnos, a ház belsejéről, illetve eredeti berendezéséről nem készült fotó. A ház mögött udvar helyezkedett el, melyet átlósan egy utacska metszett, melynek egyik oldalán a virágoskert, a másikon pedig a Csodakert állt. A kerti út a háztól a kinti ámyékszékig vezetett. A negyvenes-ötvenes években készült fotókon látható, mennyi különböző növény volt a kertben: óleander, petúnia -ezzel volt beültetve a ház eleje, illetve utcai 123
