Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)

Pusztai Bertalan: Smajda István élete és tevékenysége

Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája

Smajda István családja a falu szegényebbjei közé tartozott. A festő elődei földdel nem rendelkezvén pásztorkodtak. Smajda - a házasodáshoz már idősen - falujában nem talált társra Mivel nem folytatta apja hivatását, nem volt megélhetési alapja, a falujában kivitelezhető életcélja és ezzel - rokonságán kívül - megszűnt a kötődése szülőfalujához. Ekkor kezdett Ungváron a festő szakiskolába járni: Jís akkor is, mikor tanulni ment, ugye már nagy jiú volt és az volt a helyzet, hogy hát az orosz nyelvet nem bírta, hiába sokkal szebben rajzolt, mint a másik, csak nyomták azokat (ti. az oroszokat illetve akik tudtak oroszul). Na de csak bejutott, csak elvégezte, de már nem is volt mersze továbbmenni később, vagy pedig kiesett az az időszak..., mert az a helyzet, hogy őszinték legyünk, belekeveredett abba a társaságba, ahol megkeresi a pénzt elég könnyen, és hát szeretett szórakozni, fiatalember volt, szórakozott. Lehet, ha nyomták volna, hogy er egy Kijevbe vagy Moszkvába,...na dehát ez is nagyon gyönyörű volt anyósomtól, hogy azt az egyetlen fiát nyolc lány közül elküldte, elengedte egyáltalán tanulni. ”

Az iskola elvégzése volt az az út, melyen Smajda gálocsiból ungvárivá, városi lakossá vált; ez volt az a szakma, mely szerény, de állandó megélhetést adott számára a városban.

Nála majd két évtizeddel fiatalabb feleségével az iskola elvégzése után, 37 évesen házasodott össze. Smajda nyugdíjaztatásáig Ungváron élt és dolgozott különböző gyárak propagandista festőjeként. „Hát ő több helyen dolgozott, de valójában a szalonba, a festőszalonba, oda nem került be, mert annak idején ez úgy volt, hogy vagy kelletett felsőbb iskolát elvégezni, amire sehogy nem tudtam rábeszélni, talán a korával kapcsolatban is, és egy kicsit, úgy őszintén, kicsit törte az orosz nyelvet. (...) Nahát, már ahova egy Lenin kellett, vagy egy hucul kellett ottan, hogy mondjam valamilyen hangszerrel, szóval aszerint amilyen tájra kellett valamit, hát az mindent csinált. ”

Smajda István 1988-ban halt meg. Kéréséhez híven szülőfaluja temetőjében temették el.

A falu közvéleménye nagyon megosztott abban a kérdésben, hogy mennyire is volt vallásos Smajda István. Egyik testvére szerint: „Ö, ha eljött az a karácson, vagy eljött az újév, vagy húsvét, ü csak "megyek haza anyámnál". Mikor ü beköltözött Ungváron és ott laktak, "megyek anyámhoz és megyünk a templomba". Igenis vallásos volt. Azt mondta mindig, hogy "Édesanyám! Én nem fekszem le hogy én keresztet ne tegyek a fejem alá!" - olyan vallásos volt. Mert az volt a midé nej’

Sógora, akit szintén az őt jól ismerők közé vehetünk, épp ellenkezőleg nyilatkozott: „Nem volt templombaj áró. Egyáltalán. Én hívtam gyakran, "Megyek, megyek". Majd mikor szegény az utolsókon járt, szegény már vágyott a templomba. S azt mondta, hogy jobban lesz, majd fog járni úgy, mint én. Templombajáró egyáltalán nem volt."

Valószínűleg özvegye szavai alapján alkothatunk pontos képet vallásosságáról:

„Hát őszinte vagyok, csak nagyobb ünnepekbe, nem járt gyakran. Azért nem járt, mert ő olyan, kicsit olyan, tartott attól, hogy mit fog mondani a főnökség. Mert nálunk sok mindenbe beleszóltak. ”

116