Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Lukács László: Bevezetés
Kalocsa, 1993. november 15-19. katalógusok tanúskodnak néprajzi muzeológiánk fejlettségéről. Az egyéni és a csoportos gyűjtőutak, a néprajzi gyűjtőpályázatok eredményeként évente sok ezer oldallal gyarapodtak néprajzi adattáraink. Néprajzi Társaságunk, múzeumaink, egyetemeink, kutatóintézeteink gyakran rendeztek hazai és nemzetközi konferenciákat, s az elhangzott előadásokat kötetekben jelentették meg. Mindehhez igen színvonalas tárgyalkotó népművészeti, népzenei és táncház mozgalom, néprajzi könyvkiadás, néprajzi film- és hanglemezgyártás kapcsolódott. Bizonyos kérdéseket, például az egy és oszthatatlan magyar nemzet létezésének hangsúlyozását, vagy a határainkon kívül, a szomszéd országokban élő magyarok ügyét egyedül a néprajztudomány tartotta felszínen. Három nagy vállalkozásunk: a Magyar Néprajzi Lexikon, a Magyar Néprajzi Atlasz és a nyolc kötetes magyar néprajzi kézikönyv az egész magyar nyelvterület népi műveltségét mutatta be a burgenlandi Felső-Őrségtől Moldváig, a Zobor-vidéktől a szlavóniai magyarokig. Röviden ezt jelentette az 1970-es, 80-as évek néprajzi forradalma, amely tudományos és kulturális aprómunkával egyik megalapozója, előkészítője volt azoknak a világtörténelmi jelentőségű politikai változásoknak, amelyek 1989 óta a szemünk előtt zajlanak, s amely kortársaink egy részének érdeklődését, figyelmét a néprajzról a történelem felé irányították. A néprajznak a rokontudományokra való hatástalanságával, témáiknak elhódítására való kísérletével kapcsolatban megjegyzem, hogy legfontosabb néprajzi folyóiratunk, az Ethnographia évtizedek óta helyet biztosított történészek, szociológusok tanulmányainak is. Ezzel szemben történettudományi szakfolyóiratunkban, a Századokban ez idő alatt egyetlen néprajzi tanulmány sem jelent meg. Néprajzi konferenciáinkon is nagyobb számban szerepeltek történészek, mint ahány néprajzos előadót hívtak meg történettudományi konferenciákra. Mi akartunk tanulni a történészektől, ugyanakkor ők nem kívántak tanulni tőlünk. Az angolszász szociális antropológia hatására Németországban és nálunk is jelentkeztek szociológiai jellegű kutatási témák, főként a társadalomnéprajzban, de ez nem jelenti azt, hogy a néprajz szeretné a szociológia tudományterületét elhódítani. A Frankfurter Allgemeine Zeitung valószínűleg a francia gazdaság- és társadalomtörténészeket, Fernand Braudelt és Georges Dubyt tartja a néprajzosoknál jobb etnológusoknak. Mindkettőjük munkái az 1970-es, 80-as években magyarul is megjelentek, de a magyar néprajztudósokra nem gyakoroltak nagy hatást. Ugyanakkor néprajztudományunk gazdaság- és társadalomtörténeti megalapozását igen jól szolgálták a magyar gazdaság- és társadalomtörténészek (Balogh István, Benda Kálmán, Für Lajos, Kosá.ry Domokos, Orosz István, Rácz István, Szabó István, Wellmann Imre és mások) könyvei, tanulmányai, előadásai. A Frankfurter Allgemeine Zeitung említett vezércikke az ember természetes életkörülményeinek a fenyegetettségét is felvetette, amely a jövő egész lehetőségét megkérdőjelezi számunkra. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató így válaszolt erre a kihívásra a közelmúltban vele készült inteijúban: „A néprajz ugyanis egy óriási tapasztalatgyűjtemény, s miközben a világraszóló találmányok ellenére egyre több tudományág veszi ki részét a kollektív természetpusztításból, mi máshoz fordulhatnánk - és fordulunk is -, mint elődeink sok ezer éves tapasztalatához? A néprajz lényege, 9
