Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Biller Anna Zsófia: Solt–Tételhegy feltárásának állatcsont leletei
ARCHAEOLOGIA CUMANICA 3 került ki, majd a fej csontjai, a száraz végtagok, a törzs régió, és végül az ujjpercek következtek (12. kép). Ez a megoszlás a helyi feldolgozásra és a szarvasmarha húshasznosítására utal. Bárdolás nyoma bordán, karcsonton, medencén, kéz- középcsonton és lapockán volt, további vágás pedig a bárdolt lapockán. Egy kifejlett egyedhez tartozó állkapocstöredék arc felőli (buccalis) részén fogmeder gyulladás nyoma látszott. Egy kifejlett állat első ujjpercének proximalis felén függőlegesen fúrt, 7 mm átmérőjű lyukat lehetett észlelni, amely nem hatolt át teljesen a csonton, csak nagyjából az ujjperc közepéig. A tárgy pontos rendeltetése nem ismert, de feltételezhető, hogy egy egyszerűbb játék lehetett, esetleg ólommal töltötték ki az üreget. Kiskérődzőkből (1 biztosan juh és 1 biztosan kecske) 9 esetben fiatal állat, 10 esetben pedig kifejlett állat csontjai fordultak elő. A felnőtt állatok magasabb száma itt is a másodlagos hasznosításra utal. Legnagyobb mennyiségben a húsos végtagok csontjai fordultak elő, majd a fejtájék, a száraz végtagok, a törzs és az ujjpercek csontjai (12. kép). Egy karcsont és egy állkapocs töredékén égés nyoma volt látható, egy orsócsont felülete pedig a talaj pusztító hatása következtében torzult. Egy kecske szarvcsap töredéke alapján prisca típusú kecskét lehetett meghatározni, ami a korszakban igen ritka. A házilovak közül 1 fiatal és 1 kifejlett állathoz tartozó töredéket lehetett azonosítani. A fogaknak köszönhetően a fej régió csontjai kerültek napvilágra a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos végtagok, a törzs és az ujjpercek nagyjából azonos számban (12. kép). A lovak Árpád-kori fogyasztása a hasonló korú lelőhelyek tanúsága szerint igen valószínű, bár a lelőhelyen darabolás nyomát nem lehetett megfigyelni a csontokon. Hátas szerepét természetesen jóval nagyobb mértékben használhatták ki, és ritka esemény lehetett a lovak leölése, mivel nagy értéket képviseltek. Házisertésből 31 fiatal és 7 kifejlett példány csontja került elő. A koponya darabjai szerepeltek a legnagyobb mennyiségben, majd a húsos- és szárazvégtagok, valamint a törzs csontjai, végül az ujjpercek (12. kép). Bárdolás nyomát több esetben (sarokcsonton, sípcsonton, szárkapocscsonton, és borda töredéken), vágás nyomát a bárdolt bordán lehetett megfigyelni. Egy koponyatöredéken a felszínen eltöltött hosszabb idő nyoma, egy orsócsonton, egy könyökcsonton és egy állkapocs töredékén pedig égés nyoma volt. A marmagasság számításához szükséges méreteket egy csigacsontról (GL: 38 mm) lehetett csupán felvenni.9 Ez alapján egy 68 ernes marmagasságú, közepes testméretű sertést lehetett azonosítani. Egy 4. kézközépcsontból ismeretlen funkciójú eszközt készítettek. Dorso-palmaris irányban két darab, 4 mm átmérőjű lyukkal átfúrták, a csont felületét előtte kissé lefaragták. A lyukak széle éles, így valószínű fémeszközzel alakították ki. Használatára a kopottsága utal. Formailag nagyon hasonló a búgattyúhoz, csak két lyukkal látták el, azonban ezt a típust nem lehet egyértelműen búgattyúnak tekinteni (11. kép). Házikutyából 7 csonttöredék került elő, amelyből három kifejlett állathoz tartozott. A lelőhelyen előforduló kevés rágásnyom a kutyára utal. A korszakban a kutyahús fogyasztása teljesen kizárható, főként, hogy elegendő húshasznú háziállat állt rendelkezésre. A hét töredék mérete alapján hat kicsi (a rókánál alig nagyobb), és egy közepes testméretű kutyát lehetett azonosítani. A kistestű kutyák az Árpád-korban igen ritkák. Jóval gyakoribbak a közepes és a nagytestű ebek.10 A baromfiak közül a házityúk maradványai kerültek elő nagyobb mennyiségben, előkerült azonban egy házilúd csontja is. 2 fiatal és 7 kifejlett állathoz tartozó töredék ismert. Fogyasztásukra a húshasznú régiók magas száma utal (12. kép), a tojás fogyasztására pedig a tojáshéj töredékek. A lúd ujjpercen egy mély, rövid vágásnyom volt megfigyelhető a proximalis epiphysis alatt. A tyúkok közül a sarkantyú megléte alapján egy töredék biztosan kakashoz tartozott. Vadállatok A vad fajokból kevés került elő. A legtöbb csonttöredéket adó hörcsög és az ürge lehetséges, hogy csupán későbbi korok tafonómiai növekményei, így a táplálkozásban betöltött szerepükről nem lehet beszélni. A 2 gímszarvas maradványból a sípcsont egy kifejlett egyedhez tartozhatott. Az agancstöredék alapján életkort nem lehetett meghatározni (12. kép). Az agancstöredéken azonban vékony, sekély, rövid vágásnyomokat lehetett 9 TEICH ÉRT 1975b, 237-292. 10 VÖRÖS 2000,102. 210
