Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: „In terra quondam Avarorum…” Ünnepi tanulmányok H. Tóth Elvira 80. születésnapjára - Archaeologia Cumanica 2. (Kecskemét, 2009)
Garam Éva: Avar kori faedények
ARCHAEOLOG IA CUMANICA 2 retei, vagyis a peremveretes tálkák, gömbtestü edénykék csaknem kivétel nélkül bolygatott sírban voltak. Egyes sírokban a koponya mellett vagy a koponya mögötti mélyedésben (463, 525, 640, 661, 856. sír), a jobb váll mellett (191. sír) voltak a veretek, azokon a helyeken, ahol más sírokban az agyagedényeket találták. Ezek szerint a fa- és agyagedény között, mivel mindkét típus étkezésre, ill. étel, ital tárolására szolgált, a sírba helyezéskor sem tettek különbséget. A faedény mellékletes sírokban a bolygatások miatt kevés tárgy maradt, gyakran a nem és a kor megállapítására is csaknem alkalmatlanok. 3 4 A vascsatok és karikák általánosak, földben maradtak az orsógombok is, néhány gyöngyszem, bronzlánc egy-két szeme, felhúzott gömbös fülbevaló; olyan tárgyak, amelyek lányka vagy női temetkezésre utalnak. A peremveretes sírok közül csak egy-két sír említésre méltó. A 367. női sírban germán típusú bronzcsat (ovális karikával, háromszögletű testtel), fogazott élű vasszerszám (ún. vonókés), apró gyöngyök, orsógomb és kés mellett egy italo-langobard párhuzamokkal bíró mélyzöld, talpas üvegpohár kehelyrésze is volt, 3 5 amely alapján a sír a 6-7. század fordulójára/a 7.század elejére keltezhető. 7. század közepi temetkezés lehet az 525. sír, amelyben felhúzott lemezgömbös, rátétdíszes arany fülbevaló, 3 db folyatott díszű gyöngy, vaskés és férfisírra utaló kovakövek mellett faedény hosszú, keskeny verettöredéke volt. A gömbtestű faedények ólomlemezzel való javítása (10. kép 1-2.) az 1566. és 646. női sír kísérőleletei alapján nem korlátozódott szűk időkeretek közé. Amíg az egyik sírban germán öntött bronzcsatot, szemes gyöngyöket és fogazott szalagfonatos, aranyozott bronz, női öv végét díszítő nagyszíjvéget találunk, azaz olyan tárgyakat, amelyek a 7. század első felére utalnak, a másik sírban késő avar kori, 8. század elejére keltezhető csillagmintás öntött bronz korong, a korong szíjának bronz lemez veretei és vasszerszámok (kés, vonókés, kulcsok, kaparókés) voltak. Ugyancsak késő avar kori a 463. lósír is, amelyben a ló koponyája előtti mélyedésben voltak a kettős kónikus formájúra rekonstruált faedény veretei (10. kép 3.). A lószerszámon kisebb-nagyobb, kerek öntött bronz szirmos veretek voltak, közepükön profilált madárfejjel. 34 A zamárdi temető 1-1500. sírjának leírása és a leletek rajzai 2009ben közlésre kerülnek (1. 5. jegyzet) 35 BÁRDOS 1995,152. A dongás favödrök túlnyomó része is bolygatott sírból ismert. Ha a bronz- vagy vaspántoknak van biztos előkerülési helye, az a peremveretes tálkákéhoz hasonló, a sír koponya felőli vége, bal sarka. A bronzpántos vödröcskék megmaradt kísérőleletei egyaránt utalnak női, férfi és gyermeksírokra, olyanokra, amelyeket a szemes gyöngyök, vastag bronz láncok, kis kerek bulla, és a bőr lábbelik felerősítésénél használt fogazott szalagfonatos, niellós ezüst csatok és szíjvégek alapján a 7. század közepe előtt ástak. Az a két vödör, amelyeknek teljes felületét beborítják a préselt bronzlemez veretek, biztosan 8. századi női sírokból származnak; erre mutatnak az öntött bronzkorongok, korongszíjat díszítő lemez veretek, bronzlemez nagyszíjvég. A vas abroncsos favödrök nagyobb számban találhatók férfi sírokban, mint a bronz pántosak, vagy a peremveretes faedények. Néhány préselt vagy lemez övdísz töredék, de különösen a tausírozott csat és ellenverete, vagy a rontott szalagfonatos szíjvég, kardtöredékek 7. századi férfitemetkezésekre utalnak. Összegezve Egyrészt mivel hazánk talaja az elmúlt korok fatárgyait nem, vagy alig konzerválja, másrészt a kora avar kori, különösen a Dunántúlon fekvő temetők, köztük a zamárdi temető is, túlnyomórészt bolygatottak, ezért bármely témakörben a végleges következtetések levonására nem alkalmasak. így a faedények típusaival, formáival, technikájával kapcsolatban tett megállapításaink is csak körvonalai az avar kori faedényekről felrajzolni kívánt képnek. Az azonban biztos, hogy az egykori Pannónia déli részén lakó, a keleti, a késő antik, a bizánci és germán összetevőkből magas színvonalú, csak e területre jellemző sajátos kultúrát kialakító népesség a 7-8. században többféle faedényt készített, használt és javított. Voltak a fa megmunkálására és a tárgyak elkészítésére alkalmas eszközei (a 7. századi sírokban fejszét, fúrót, kalapácsot, vésőt, reszelőt, fűrészt, vonókést is találunk), ismerte az esztergályozást, a dongás edények készítésének fortélyait, vagyis, mint ahogy Bóna István professzor tömören megfogalmazta, e téren is „a meroving társadalom és gazdaság szintjén élt". 86
