Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: „In terra quondam Avarorum…” Ünnepi tanulmányok H. Tóth Elvira 80. születésnapjára - Archaeologia Cumanica 2. (Kecskemét, 2009)
Szentpéteri József: A Barbaricumból Pannoniába
szentp Éter I józsef: a barbaricumb ól pannoniába tális nagyítása során antropogén jeleket fedezhetünk föl: hosszú téglalap alakú, négyzetes, illetve kör alakú, nagyméretű objektumok nyomait. Ezek készülési idejéről, eredetéről, feltételezhető céljáról azonban csakis régészeti feltárással győződhetnénk meg. Az eddigi geodéziai fúrásokból végül is az szűrhető le, hogy a feltételezett objektum nem volt sánccal körbevett erődítmény, és „csupán" mint olyan, egykor védelemre kiválóan alkalmas terület jöhet számításba, mely körül néhány száz méteres körzetben a Kárpát-medencei avar korszak kezdetétől azonos időben éltek, gazdálkodtak, vasat izzítottak (majd minden bizonnyal szerszámot és fegyvereket kovácsoltak), szolgáltak és temetkeztek az emberek (15. ábra). Az viszont kétségkívül bizonyos, hogy az ismert régészeti lelőhelyekből álló zamárdi térség - a légvonalban 12 km-re levő ságvári késő római kori erődöt érintő úthálózat által - közvetlen összeköttetésben állt az avar birodalmat délről ellenőrző Mohács környéki településekkel (Kölked-Feketekapu). Innen a Dráva eszéki (a római kori Mursa) átkelőhelyén át egyenes út vezetett a Bizánci birodalom sarokbástyájához, a Száva-parti Sirmiumhoz. Ezért érthető, miért ragaszkodott Baján kagán a fentiekben idézett módon a város elfoglalásához (582): a bizánci fővárosból, Constantinápolytól ÉNy-ra vezető római hadiúton a Singidunum (Belgrád)-Sirmium-Mursa (Eszék)-Altinum (Kölked)-Sopianae (Pécs)-Tricciana (Ságvár) útvonalon közvetlenül elérhető és rendkívül sebezhető lett volna a Baján korabeli Pannónia hatalmi központja. Mint minden felvetés, a fentiekben körvonalazott munkahipotézis átgondolásra késztethet bennünket más, korábban szilárdnak hitt elméletek vonatkozásában. A népvándorlás kori kutatás fel-fellobbanó vitás kérdése az avar kori germánok sorsa a bevándorolt nomád népesség fennhatósága alatt. Az írott források szerint jelenlétükkel az egész avar korszak során számolni kell, régészeti hagyatékuk értelmezése azonban még nem jutott nyugvópontra. Az avar-bizánci háborúskodások idején a gepidákra vonatkozó írott források közül főként Paulus Diaconust szokás idézni: a gepidák nemzetségének a háborút túlélt tagjai „vagy a langobardok alattvalói lettek, vagy mind a mai napig kemény uralom alatt nyögnek, miután hazájukat a hunok vették birtokukba" 3 3 567-ben. A pannóniai kora avar kori temetők jelentős részében a korabeli germán lakossághoz köthető régészeti emlékek találhatók. Ezek többségét valószínűleg azok a legyőzött gepidák hagyhatták ránk, akik - a történeti forrásokban szintén szereplő szláv törzsekkel egyetemben - az avar kaganátus etnikai elemeivé váltak, s a hadseregben katonai segédnépként szolgáltak. Nagy számú dunántúli jelenlétük tudatos áttelepítéssel magyarázható: megjelenhettek a kagáni testőrség sorai között (Zamárdi környéke), de főként a védelmi feladatokkal megbízott köznépi falvak sorában éltek tovább a mai Kelet-Dunántúlon, valamint megmaradhattak egykori lakóhelyeiken a Tisza mentén 3 4 és az Erdélyi-medencében. Jelenlegi ismereteim alapján továbbra is csak annyi feltételezhető, hogy a kora avar kori kaganátus hatalmi központja a Dunántúl közepén, valahol Zamárdi vidékén helyezkedett el. Ez a helyzet a bócsai körrel jellemezhető korszakig (a 7. század első harmadáig) állt fenn. 3 5 A székhely ezután kerülhetett át a DunaTisza közére, melynek lokalizálása még szintén várat magára. 3 6 33 Paulus Diaconus I 27; Szádeczky-Kardoss 1998, 33. 34 BÓNA-NAGY 2002. 35 Megköszönöm lektoromnak, Tomka Péternek értékes bírálatát, melynek lényege az, hogy vitatja az interpretáció módját (katonai segédnépek településeinek sora), mivel szerinte „ezek a germán jellegű leletanyagot (is) szolgáltató temetők a római infrastruktúra (a kereskedelmi utak) közvetett örökségének tekinthetők, polietnikus jellegűek, gazdagságuk nem katonai, hanem kereskedelmi pozíciójukból következik", ld. erről TOMKA 2005, 133. Emellett nem tartja életszerűnek, hogy „egy gazdag germán ember az avarok hadjáratában szerzett érdemeiért tarthatott volna görög diadalmenetet...". Lényegesnek tartom hozzáfűzni: a kérdéskör különböző szempontú megközelítése - az általam katonainak értelmezett településhálózat vélelme, illetve Tomka Péter által a telepek kereskedelmi helyzetének hangsúlyozása - szerintem az adott korszakban nemhogy nem zárja ki egymást, hanem feltehetőleg egymásra épülő, egymást erősítő jelenségek következménye. Ami pedig az Antikos-kérdést illeti, el kell fogadnom lektorom szellemes érvelését, baráti kritikáját. 36 SZENTPÉTERI-ROSTA 2006. 241
