Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: A Barbaricum ösvényein… A 2005-ben Kecskeméten tartott tudományos konferencia előadásai - Archaeologia Cumanica 1. (Kecskemét, 2011)
Vörös Gabriella: Megemlékezés Kőhegyi Mihályról, a szarmata kor kutatójáról
VÖRÖS GABRIELLA: MEGEMLÉKEZÉS KŐHEGYI MI HÁ LY RÓL, A SZ A RM ATA KOR KUTATÓJÁRÓL Ugyanilyen alapossággal készítette el a inadarasi temető kutatásának krónikáját is, melynek ő maga volt a főszereplője 1963 és 1974 között. Megfordítva is igaz: 13 éven keresztül a madarasi szarmaták voltak mindennapjainak főszereplői. Abban, hogy elsősorban régésznek vallotta magát - mégpedig kimondottan szarmatakoros régésznek -, a madarasi temető feltárása játszotta a legfontosabb szerepet. 1 5 Minden riportban, minden vallomásban az első helyen szerepelt a lelőhely, és valljuk be, hogy joggal: több mint 600 sírjával máig a madarasi a legnagyobb és egyetlen teljes egészében feltárt szarmata temetkezési hely az alföldi szállásterületen. Kőhegyi Mihály pontosan tudta, hogy mekkora teljesítmény volt a 13 évig tartó munka, és azzal is tisztában volt, hogy milyen szenzációs eredmények birtokába jutott. Akinek volt szerencséje pontos és rendkívül részletes dokumentációit ismerni és hallatlanul gondos leltározásait felhasználni, tudja, hogy az ásatás módszerei és az elsődleges feldolgozás a korszak minden elvárásának maradéktalanul megfelelt, az írásos anyagok máig kitűnően használhatók. Az utolsó években közösen dolgoztunk a monográfián, számos fejezetet kéziratba foglalt, amikor váratlan halála miatt abbamaradt a munka. Befejezése, megjelentetése a közeljövőben várható. Természetesen tudományos munkásságához tartoznak terepen végzett további kutatásainak eredményei is. Közel négy évtizedes tevékenységének köszönhetően a dokumentációk gondosan bekötött kéziratkötegei és leleteinek ezrei megtöltötték a bajai Türr István Múzeum régészeti adattárának és raktárainak polcait. Nem volt túlságosan nehéz dolgom képet alkotni munkásságának erről a részéről, ugyanis: H. Tóth Elvira a Cumania 1990. évi kötetében foglalta össze Bács-Kiskun megye 1949-1989 közötti régészeti kutatásainak adatait. 1 6 Ezt követően 2001-ben, tehát éppen halála évében jelent meg a következő öt esztendő eredményeinek összegzése. 1 7 Mivel köztudott, hogy életének utolsó éveiben már nemigen ment terepre, Kőhegyi Mihály ásatásainak adatai lényegében teljesnek tekinthetők. Az általa végzett szarmata kori ásatásokat, leletmen15 Számos, az előbbi jegyzetekben felsorolt munkáiban is felhasználta a madarasi temető kutatásának eredményeit, tapasztalatait. A monográfia kötet előkészítése során számos olyan munka született, amely a temető különleges tárgycsoportjait, egyes leleteit mutatja be. Kőhegyi Mihály halála után ezt a munkát Vörös Gabriella folytatta. Többek között: KŐHEGYI-VÖRÖS 2001, 143-152.; VÖRÖS 2003, 145-150. 16 H.TÓTH 1990, 81-233. 17 WICKER-KUSTÁR-HORVÁTH 2001. 33-126. téseket, helyszíneléseket és terepbejárásokat térképre vetítve kitűnik, hogy a Kalocsa-Kecel vonal volt tevékenységének északi határa. A lelőhelyek adatait átnézve kiderült, hogy előtte Zalotay Elemér végzett ezen a területen korszakunkba tartozó lelőhelyen feltárást, és elenyésző számban, egy-egy esetben más régészek. A Kalocsa-Kecel határvonaltól északra már a kecskeméti múzeum régészei végezték el a szarmata kori lelőhelyek feltárását is. Ez egyben azt is jelentette, hogy a bajai múzeum gyűjtőterületén viszont mindegyik más korszak kutatása is Kőhegyi Mihályhoz tartozott, ahogyan ez egyébként az ország más területén is jellemző volt a vidéki múzeumok magányosan dolgozó régészeinek életében. így aztán nem meglepő, hogy 24 szarmata kori lelőhely mellett 21 őskori, 17 népvándorlás kori, 4 honfoglalás kori, 19 Árpád-kori és 49 középkori lelőhellyel volt dolga 1989-ig. A következő 5 évben viszont összesen csak 6 lelőhely alá került a neve. Azt is megnéztem, hogy vajon melyek voltak ásatási szempontból a legaktívabb évei. Kiderült, hogy közvetlenül a madarasi temető kutatását megelőző években, 1960-963 között ment legtöbbször terepre, 1961-ben pl. 12 - különböző helyszínre. A jelentésekből kitűnik, hogy a különböző földmunkák során megbolygatott lelőhelyeket helyszínelte elsősorban, ahol lehetett mentette a megmaradt sírokat, településrészleteket. Több helyszínre - elsősorban tsz. homokbányákba - többször is vissza kellett térnie és elviselnie az oktalan és barbár leletpusztítást. Ha mérleget vonunk, kiderül, hogy ugyanúgy adós maradt számos ásatás, leletmentés közzétételével, mint anynyian mások. Szerencsére ő tudott és szeretett fiatalokkal együtt dolgozni, és még életében számos jó lelőhelyét másokra bízta. Mentette, ami menthető volt, miközben ezer más dolgot is csinált, ahogyan ezt a közvélemény el is várta a város muzeológusától, igazgatójától. Ha belegondolunk, hogy évente átlagosan több mint 20 tudományos ismeretterjesztő újságcikket, tanulmányt, könyvismertetést tett közzé, előadásokat tartott, utazott, rendszeresen levelezett kollégáival, társszerzőivel, konferenciákra járt és még kiállításokat is rendezett, pályáját akár irigylésre méltónak is tarthatjuk. Igaz, a szarmatákon kívül más is érdekelte, sőt más érdekelte igazán. De teljes életet élt és a barátunk volt. Legyen élete példa a mai utódok előtt! 7
